Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy Magyarország fellélegezhessen – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma reggel. Emlékeztetett, hogy a Duna ma tetőzik, ezért délután már a Budapest alatti településekre fordíthatják a figyelmet. Rámutatott: túljutottak a védekezés felén, és bár vannak reményeik, hogy talán hamarabb is levonul az ár, de inkább azzal számolnak, hogy még öt nehéz napot kell átvészelni.
Átvette az irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László
A tegnap esti stockholmi ünnepségen a Nobel Bizottság elnöke hosszan méltatta a magyar írót, aki XVI. Károly Gusztáv svéd királytól…
Tovább...Gyászol a magyar színházi világ
Elhunyt Balázs Péter színművész - közölte Facebook-oldalán a Szolnoki Szigligeti Színház, amelynek 2021-ig, 14 éven keresztül volt az igazgatója. A…
Tovább...Román-magyar együttműködési megállapodás készül a villamosenergia területén
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről - jelentette ki tegnapi…
Tovább...Nő a minimálbér Magyarországon
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nõ a jövő évtől – jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Hangsúlyozta,…
Tovább...