Miniszterek, miniszterelnökök, minden rangú és rendű szakértők, média kommentátorok az elmúlt napokban sokat beszéltek az úgynevezett Draghi-jelentésről, amelyet nemrég mutattak be az Európai Parlamentben. Mindenki kicsipegette belőle mindazt, ami éppen az ő álláspontját támogatja, más szempontokról viszont tökéletesen megfeledkeztek, ezért azt javasolom mindazoknak, akik az Európai Unió jövőjét illetően hiteles forrásból akarnak tájékozódni, hogy töltsék le a Bizottság honlapjáról az egész tanulmányt. Nem lesz könnyű olvasmány, az első rész, amely leginkább a mai európai helyzet tüneteivel és látleleteivel foglalkozik, 63 oldal, a második pedig, amely sok-sok fejezetbe foglalt gyógymódokat javasol, több mint háromszáz. Jó lesz tehát elmenteni a számítógépen és vissza-vissza térni rá, amikor úgy érezzük, hogy a különböző érvelésekben valami hamis, valami nagyon részrehajló, egyoldalú, és kizárja adott témáknak a különböző , érvrendszereken alapuló, demokratikus megközelítéseit.
Az 1947-ben született Mario Draghi, olasz közgazdász többek között az Egyesült Államokban, Nobel-díjas közgazdászok keze alatt tanult, az évtizedek során számos nemzetközi pénzintézetet vezetett, az euró egyik megteremtőjének tartják számon, az utóbbi években pedig azt is rábízták, hogy otthon, Olaszországban, technokrata miniszterelnökként, valamiképpen szedje rendbe a súlyos adósságtól és halmozódó költségvetési hiánytól fuldokló olasz gazdaságot és államháztartást. És nem is akármikor, hanem a Covid-válság kellős közepén, amikor az olaszok nem nagyon akarták magukat beoltatni a járvány ellen, ez még csak tetézett minden más nyomorúságot. Draghi elérte, hogy 2022-re a lakosságnak már négyötöde rendelkezett oltással, az olasz gazdaság pedig kikapaszkodott a mély gödörből és elindult újra azon az úton, amely továbbra is földrészünk egyik vonzópontjává teheti. Nem véletlenül kapta meg az olaszoktól a Szuper Marió becenevet, amely – amint ez a videojátékosok körében közismert, a Nintendo egyik központi figurájára utal.
Nos, Szuper Marió ezekben a napokban egy kiterjedt szakértői csoport élén olyan jelentést tett le az Európai Bizottság és az Európai Parlament asztalára, amely címében ugyan az unió versenyképességének a jövőjét viseli, részleteiben azonban kitér minden olyan összetevőre, amely ennek az emberiség történelmében olyannyira egyedi nemzetközi építménynek majd minden vonatkozását érinti. 440 milliós piac, 23 millió cég, a világ össztermelésének 17 százaléka – ezek az alapkoordináták, amelyekből a jelentés kiindul, rámutatva arra, hogy az Egyesült Államokkal és Kínával összevetve miképpen lehet megtartani nem csupán ezt a részarányt, hanem azt is, hogy a jövő az európai népesség, kontinensünk minden lakosának a javát szolgálja.
A részletekben természetesen egy jegyzet keretében nem lehet elmerülni. Létezik azonban egy mondat, amelyet föltétlenül szeretnék a hallgatóink figyelmébe ajánlani. Ez így hangzik saját magyar fordításomban: „ Szakítanunk kell azzal az illúzióval, miszerint csak a prokrasztináció teremthet teljes egyetértést.” Szokásomtól eltérően most egy idegen szavat is használtam. A prokrasztináció halogatást, a döntések meghozatalának az elnyújtását jelenti. Következésképpen az EU-s döntéshozatalban más gyakorlat várható és nem kizárt, hogy ez még az alapelveken is változtat. Figyeljük majd, hogy mit hoz a jövő.