A bukaresti kormánypalota előtti téren tüntettek csütörtökön 10 és 14 óra között a Romániai Nemlátók Egyesületének tagjai. Elégedetlenségük fő oka az új nyugdíjtörvény, amely szerintük súlyosan megrövidíti a látássérülteket.
Daniela Tontsch, a Romániai Fogyatékkal Élők Országos Tanácsának elnöke azt nyilatkozta az AGERPRES-nek, hogy akciójuk a hétfői tüntetés folytatása, ugyanis ‘abszolút semmi nem történt’ azóta. Kijelentette, hogy a munkaügyi minisztérium tervezetében kompenzálásként felajánlott szociális segély csak tovább növelné a fogyatékkal élők társadalmi elszigeteltségét. A Romániai Fogyatékkal Élők Országos Tanácsa szerint a szeptember elsejétől hatályba lépett új nyugdíjtörvény alapján 60-80 százalékkal csökken a fogyatékkal élők juttatása, nyugdíjukat nem igazítják az inflációhoz, és ‘sok-sok évre befagyasztják’, így az fokozatosan elértéktelenedik, így a látássérült nyugdíjasok társadalmi státusa és méltóságteljes élethez való joga hosszú időre sérül.Közleményük szerint addig folytatják a tiltakozó akcióikat, míg a döntéshozók elfogadható megoldást találnak problémáikra. Addig is arra biztatják az érintetteket, hogy forduljanak bírósághoz, akár az újraszámolt nyugdíjról szóló egyéni határozatok megtámadásával, akár alkotmányossági kifogással.