Csíkszereda egyik terén még mindig látható egy korabeli, piros, 1310-es Dacia, elöl-hátul-oldalt körberakva visszapillantó tükrökkel, amelyek meglehetős felzúdulást váltottak ki a közösségi oldalakon: mit keres itt egy ilyen roncs, csak nem valamiféle szabadtéri autómúzeumot akarnak kialakítani?
Egy kis parkban egy másik szerkezet is alaposan felcsigázta a lakosok érdeklődését. Itt egy nagyobb faágakból összerakott, amolyan százlábúra emlékeztető állatfélére hordtak rá szénát és többen úgy vélekedtek, hogy ez nem más, mint a hagyományos őszi rendezvény, a Falu a városban elnevezésű mezőgazdasági bemutató és termékvásár előfutára.
Ráadásul a Mikó-vár előtt, a vártéren is megjelent egy olyan hosszú, vesszőkből összenyalábolt, kettős kúp alakú mértani test, amelynek a fókuszpontjában egy hatalmas, üveglencsének tetsző valami gyűjtötte és gyűjti a napsugarakat még ebben az augusztusi kánikulában is.
Azután szép lassan kiderült, hogy ezek és hasonló installációk nem mások, mint az idei gyergyószárhegyi természetművészeti és látványtábor alkotásai, amelyeket azért hoztak a városba, hogy beharangozzák a Csíki Székely Múzeumban megnyíló kiállítást, amellyel a szárhegyi művésztelep megalapításának 50. évfordulójára emlékeztek.
Ez azonban már a második fejezetét jelentette a sorozatnak. Az első, augusztus első napján még Szárhegyen történt, itt emléktáblát lepleztek le a néhai Zöld Lajos újságíró és Gaál András festőművész, a még ereje teljében alkotó Márton Árpád festőművész, a táboralapítók tiszteletére, és ugyanitt kapott helyett a község katolikus plébánosának, Varró Andrásnak a neve is, aki 1974-ben közbenjárt azért Márton Áron püspöknél, hogy az alapítók megkaphassák szálláshelyként az akkor még ugyancsak romos ferences kolostort.
A Barátság alkotótábor így kezdte meg működését, és hogy milyen eredménnyel, azt nem csupán az ország egyik legnagyobb hasonló gyűjteménye bizonyítja, hanem az a nyolc oszlopban álló hatalmas névsor is, amely a szárhegyi Lázár-kastély bejárati kapujának a két oldalára van kitűzve és amelynek legfrissebb nevei éppen azok a művészek, akik ezen a nyáron hozták létre az említett és más installációkat.
A korabeli művésztelep igen jelentős közösségi összefogás eredményeként működhetett több mint negyedszázadon át, majdhogynem száz oklevéllel ismerték el és köszönték meg az egykori részvételt, mint ahogyan egy hatalmas gránittömbből kialakított, az alapítók túlélő családtagjai által leleplezett szobor is emlékeztetett arra, hogy mi is történt ezeken a tájakon.
A romániai rendszerváltozást követő tulajdon-visszarendezési eljárások során a szárhegyi Lázár-kastély sok-sok, és még mindig véget nem érő változáson ment át, a művészi hátteret azonban sikerült megőrizni. A Hargita megyei tanács saját költségvetéséből önálló intézményként működteti az itt létrejött művelődési és művészeti központot, amelynek többek között az a szerepe, hogy szellemi téren az itt létező hatalmas gyűjteményt is értékesítse.
A Csíki Székely Múzeumban berendezett kiállítást még néhány héten át érdemes megtekinteni, hiszen olyan, nyugodtan mondhatni, hősies erőfeszítésekre és művekre lehet visszapillantani, amelyek igazolják, hogy az alkotó ember a legnagyobb ellenszélben is megtalálta tehetsége kibontakoztatásának lehetőségeit. Amolyan bátorítás lehet ez a jelenre és a jövőre nézve is.
Azon a piros Dacián ugyanis a visszapillantó tükrök nem csupán hátra, hanem előre is tekintenek. Bizony, ilyen jelzésekben és jelképekben gazdag egy installáció.