A Ziarul Financiar című gazdasági lap szerint Peter Bosek, az osztrák Erste bank vezérigazgatója az első bankvezér, aki nyilvánosan beszél a Román Nemzeti Bank azon stratégiájáról, hogy a bankpiacon a hazai tőkét erősítse. Bosek egy augusztus eleji bécsi sajtótájékoztatón a lehetséges akkvizíciókról kijelentette, hogy az Erste Romániában minden lehetőséget figyelembe vesz, így az akvizíciókat is, de ezen a téren minden, a bankpiacot felügyelő nemzeti banktól függ, amely kérdés, hogy hagyja-e még a külföldi bankok részesedésének növelését akvizíciók révén. Mint ismert, az OTP Bank az idén adta el romániai leányvállalatát, miután az egyik akvizícióját megtorpedózta a jegybank, és organikus növekedéssel nem tudta elérni az 5 százalékot. A lap felidézte, hogy míg 2008-ban a hazai bankpiac mindössze alig 12 százaléka volt hazai pénzintézetek kezében, addig tavaly a részesedésük megközelítette a 35 százalékot.
Tüntetnek a látássérültek
A bukaresti kormánypalota előtti téren tüntettek csütörtökön 10 és 14 óra között a Romániai Nemlátók Egyesületének tagjai. Elégedetlenségük fő oka…
Tovább...Románia már 2045 előtt el szeretné érni a klímasemlegességet
Ez derül ki az integrált országos energia- és éghajlat-politikai terv (PNIESC) frissített változatából, amely 89 új intézkedést tartalmaz. A dokumentum…
Tovább...Románia államadóssága tízmilliárd euróval nőtt augusztusig
A Román Nemzeti Bank (BNR) közlése szerint Románia teljes adósságállománya 180,3 milliárd euró volt július 31-én. A hosszú lejáratú kötelezettségek…
Tovább...Román céget vásárolt fel a legnagyobb indiai hulladékfeldolgozó
A romániai az indiai cég első európai gyára.
Tovább...