Mindig eszembe jut néhai kolozsvári kedves ismerősöm, pályatársam, ha késve kezdődik egy-egy rendezvény. S az utóbbi időben elég gyakran volt alkalmam Csíkszeredában tétlenül várni hol egy színházi előadás, hol egy könyvbemutató, hol egy koncert kezdésére, vasárnap például húsz percnél többet vártunk a zsúfolt nézőtéren arra, hogy kezdődjék az előadás. Ekkor is néhai kolozsvári tévés ismerősöm jutott eszembe. Ő ugyanis elkötelezett, tettre kész ember lévén, számos jó kezdeményezést indított hol a szórványban élő magyar közösségek feltérképezésére riportkötetek által, hol ösztöndíjat folyósított szórványban élő tehetséges gyermekek számára, hogy segítse magyar tanintézetben való továbbtanulásukat, hol a magyar múltat és jelent, a magyar kultúrát, a mindennapi létet kívánta bemutatni a román közösségnek románul. S e célok megvalósításához mindig sikerült partnereket találnia a hazai magyar és román újságírók között, akik önkéntes munkában írtak az általa szerkesztett tematikus kötetekbe, portálra, e kötetek eladásából származó bevételeket pedig a fent vázolt célok megvalósítására fordította, gyakran saját zsebéből meg önkéntes munkatársai adományaiból pótolva a rendelkezésre álló pénzt a szükséges összegre. Emiatt volt, aki bogaras embernek tartotta, ugyanis kilógott a sorból azáltal, hogy alkotó energiáit nem a saját gyarapodására használta, hanem a közösséget akarta szolgálni. S bogarasnak tartották amiatt is, hogy másodpercre pontosan kezdte az általa szervezett rendezvényeket, találkozókat, könyvbemutatókat. Fennen hirdette, hogy a pontosság a tisztelet jele, általa egymást tiszteljük meg, nem élünk vissza egymás idejével. Nem egyszer megtörtént, hogy az általa szervezett rendezvényt még akkor is pontos időben kezdte, ha a vendéglátók kérték, még várjon pár percet, mert még foghíjas a nézőtér, s az adott helyen szokás kivárni az akadémiai negyedórát; vagy mert az ügyet felkaroló helyi potentát még nem érkezett meg. Mindhiába kérlelték, meggyőződése volt, hogy a pontosság a királyok udvariassága és nem nézte el a kiskirályoknak a késést, kínos helyzetbe hozva őket. De csak egyszer. Másodjára már nem engedték meg maguknak, hogy késsenek az általa szervezett rendezvényekről. Ugye vannak elöljárók, akik mindig mindenhonnan elkésnek, s azzal mentik ki magukat, hogy másik fontos rendezvényről érkeznek, ezzel is saját fontosságukat hangsúlyozva. Vagy a késéssel, a várakozó közönség előtt való bevonulással terelik magukra a figyelmet. Nos, barátunk éppen a pontosságával tette helyére a dolgokat, jelezve, hogy a közéleti tisztség nem kiváltság, hanem szolgálat. S tiszteletet is csak tisztelettel lehet nyerni, például pontossággal. Ugye, a késve érkezők arra játszanak, hogy minden szempár rájuk szegeződik bevonulásukkor, mindenki észreveszi érkezésüket, s legfennebb rosszallóan nyugtázzák, hogy „na, lehet kezdeni”. Barátunk rendezvényein ezek a notórius késők kínos helyzetbe kerültek, ugyanis lábujjhegyen, csendben, esetleg szabadkozva kellett beosonjanak a terembe, igyekezve legalább pár percig láthatatlanná, észrevétlenné válni, mert a jelentőségteljes bevonulás dicsősége helyett a késés miatti megszégyenülés jutott nekik ezúttal osztályrészül.
Kies városkánkban, Csíkszeredában tömegsporttá vált a rendezvényeken a késés. Az időbeosztására kényes ember már eleve úgy kalkulál, hogy tíz perccel, negyedórával később érkezik a helyszínre, ha nem akarja idejét vesztegetni. Nem ritka, hogy már rég kellett volna kezdődjön az előadás, de a jegypénztárnál még tömött sorban állnak a bebocsátásra váró nézők, holott már hetek óta megvásárolhatták volna a belépőjegyet a jegypénztárban vagy online, vagy megtehették volna félórával, órával az előadás kezdete előtt. De nem teszik, pár későre vár az egész nézőtér. S a jelek szerint ez nem sokakat zavar a nézőtéren, addig is szocializálódnak, társasági életet élnek, csakhogy elüssék az időt. Ilyenkor mindig néhai barátunkra gondolok, s arra, hogyha egyszer-kétszer a késők lemaradnának a kezdésről, vagy sötétben, lábujjhegyen kellene bevonuljanak és megkeressék helyüket, következő alkalommal kerülnék, hogy kínos helyzetbe kerüljenek.