A magyarországi Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elítéli a budapesti kormánynak a háborús propaganda elleni akciótervét. A MÚOSZ elítél minden olyan hatalmi akcót, amellyel a független sajtó működését kívánják akadályozni – olvasható a szakmai szervezet ma közzétett állásfoglalásában. Megemlítik, hogy a célzott kör a pártokon kívül a média, annak is az a része, amely külföldről támogatást kap. Egy kormányhatározat szerint az igazságügyi miniszternek kell kitalálnia egy hónap alatt, hogyan ülteti gyakorlatba azt a jogalkotási szándékot, miszerint, ha egy támogatás a háborús propagandát szolgálja, a forrásokat Magyarország visszautalja a küldő szervezet számára. A MÚOSZ szerint jogállami keretek között ezt nem lehet megvalósítani, mert a háborús propaganda egzakt jogi meghatározása mást jelenthet a kormány, és mást a köz számára.
Magyarországon készülnek a Duna áradására
Továbbra is emelkedik a Morva és a Duna vízszintje Nyugat-Szlovákiában. Pozsonyban pedig ma délután tetőzhet. A Duna reggel Pozsonyban 866…
Tovább...Belgium külügyminisztere szerint Magyarország provokál
A belga kormány hétfőn határozottan elutasította Magyarország azon tervét, hogy az Európai Bíróság által júniusban kiszabott 200 millió eurós bírság…
Tovább...Nemzet színészét választottak Magyarországon
Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, egyetemi docenst, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének -…
Tovább...Budapest mindent megtesz azért, hogy Románia még idén beléphessen a schengeni övezetbe
A budapesti kormány mindent megtesz azért, hogy Románia még idén, a magyar európai uniós elnökség időszaka alatt csatlakozhasson a belső…
Tovább...