A NATO-tagországokban lakók jelentős többsége elkötelezetten támogatja hazájának tagságát a szervezetben, és egyetértenek a védelmi kiadások növelésével – derült ki az észak-atlanti szövetség által a jövő heti washingtoni NATO-csúcstalálkozó előtt készült felmérésből.

A szövetség mind a 32 tagállamában, összesen több mint 30 ezer személy bevonásával elkészített közvélemény-kutatás során a többség, azaz 63 százalék egyetértett azzal, hogy országának segítséget kell nyújtania abban az esetben, ha egy másik tagországot támadás ér, 70 százalék pedig ismét igennel szavazna a NATO-tagságra, ha most tartanának népszavazást a kérdésben. Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseknél a válaszadók közel kétharmada úgy vélte, Oroszország Ukrajna elleni agressziója hatással volt saját országának biztonságára, 61 százalékuk pedig azon az állásponton volt, hogy országának folytatnia kell Ukrajna támogatását.