Amikor lecsengett a 2008-as nagy gazdasági világválság, 2011-ben Bhután javaslatára az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése elfogadta, hogy az egyes országok fejlettségét mutató nemzetközi összevetésekben a bruttó nemzeti össztermék és a jövedelem-transzferekkel korrigált bruttó hazai termék mellett a bruttó nemzeti összboldogság is szerepeljen.
A GNH (Gross National Happiness) vagyis a bruttó nemzeti összboldogság mérésekor a cél az, hogy az egyes nemzetgazdaságokat ne csak az alapján vizsgálják, mekkora a termelékenység vagy mekkora nemzeti össztermék jut egy főre, hanem az egyes állampolgárok elégedettsége is számítson. A javaslat megalkotásakor abból indultak ki, hogy a pénzügyi mutatók nem alkalmasok az emberek elégedettségének és implicite igényeinek kifejezésére.
A bhutáni javaslat megszületése előtt 39 évvel, 1972-ben az akkor még 16 éves király, Jigme Singye Wangchuck négy alappilléren nyugvó elméletet alkotott meg: a boldogság kulcsa a fenntartható fejlődés, a kulturális értékek, a természeti környezet megőrzése és a jó vezetés. Az alapelméletet továbbfejlesztették, ma már 9 kategóriát és 72 indikátort vizsgálnak, amelyek között megtaláljuk az egészség, a kulturális sokszínűség vagy az oktatás színvonalát is.
Bhután lakói évszázadok óta úgy érzik, nem a vagyon és nem a fogyasztás, hanem a boldogság a fontos.
A napokban megtudtam, hogy a legboldogabb városok 250-es listáján az én városom is szerepel. A Happy City Index rangsorában Brassó a 220-ik helyen áll, azaz bronzérmes. És valóban, Brassó nem a legnépesebb, nem a legnagyobb kiterjedésű, nem a legnagyobb GDP-vel büszkélkedő település Romániában. De olyan város, ahol a lakók szívesen és örömmel élnek, mert a körülmények lehetővé teszik, hogy a természethez közeli nyugodt, biztonságos és boldog életük legyen. Az emberek számára minden fontos célpont hamar elérhető gyalog vagy tömegközlekedéssel, rengeteg a zöldfelület, a park, a fa és a virág, alacsony a zaj-, a fény- és a hangszennyezés, jó a közbiztonság, kis híján gördülékeny a szelektív hulladékgyűjtés. Igaz, hogy a különböző közösségépítő tevékenységeknek és helyszíneknek megléte ellenére még nem pezseg a közösségi élet. Ám a városnak van humora. Például az, hogy az én nemzedékem a pszichiátrián született vagy az, hogy Brassóba érve a székely birzsár, esetleg portár, pompier lesz. Az is megtörténik, hogy tisztes román öregúrak veszik védelmükbe a magyar gyerekeket, ha egy sovén fazon rájuk szól: beszéljenek Romániában románul, rá ripakodnak a nácira: húzzon el innen!
Jól belegondolva, Brassó megérdemli helyét a legboldogabb városok világranglistáján. Milyen jó lenne, ha fiataljaink is elhinnék, a Cenk alatt nemcsak boldogulni lehet, hanem boldognak lenni is. Boldogabbnak, mint Torontóban, Portlandban vagy Dortmundban.