Adásunkban Tamás Gáspár Miklós nemrég megjelent Kolozsvári esszék című kötetéről hallhatnak. A Transtelex első könyvét a kolozsvári Planetárium kávéházban mutatták be. Az eseményen járt László Tibor, aki a bemutatót követően kérte mikrofonhoz Vig Emesét, a Transtelex főszerkesztőjét, Balázs Imre Józsefet, az esszégyűjtemény szerkesztőjét, valamint Selyem Zsuzsa írót és egyetemi oktatót.
Zajlik a Bukfeszt
Harmadik alkalommal is megszervezi a magyar színházi fesztivált Bukarestben a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN), hogy az egyesületet létrehozó öt erdélyi…
Tovább...Újvárad – szeptemberi lapajánló
A nagyváradi Újvárad legfrissebb lapszámait Kemenes Henriette ismerteti. Az Újvárad folyóirat szeptemberi számának szépirodalmi részében Patak Márta, Káli István, Zimonyi…
Tovább...Kalotaszegi minták védelmét kérik
Nyílt levélben tiltakoznak a kalotaszegi írásos varrottas egyik mintájának kisajátítása ellen, miután a Mango divatáruház forrásmegjelölés nélküli használta új kollekciójában…
Tovább...Mozaik, 2024. szeptember 24-e
Adásunkban a Szárhegy 50 című csíkszeredai kiállításról, Siska-Szabó Hajnalka aradi képzőművész Szinonimák című tárlatáról, valamint a Kolozsvári Magyar Opera új…
Tovább...