A média napi híradásaiban évtizedek óta a bűn témája áll a középpontban: Nyugaton és Keleten a legkülönbözőbb közszereplők ellen indítanak büntetőjogi eljárásokat, mert így vagy úgy visszaéltek befolyásukkal, magánzsebek felé terelték a közpénz útját, sikkasztottak, adót csaltak, hamis tanúzásért cserébe lefizettek embereket, sőt, a napokban az egyik magyarországi pártról állította egy közszereplő, hogy „bűnben fogant”.
A kispénzű hírfogyasztók ingerküszöbét nem mindig érik el az effajta értesülések, csak időnként horgad fel igazságérzetünk. Aztán a következő napokban, hetekben, években azt halljuk a hírekben, hogy a perbe fogott illetőt végleg elítélik vagy végleg felmentik, esetleg felfüggesztett büntetést kap, vagy esetleg a bíróság kimondja, hogy nincs is bűncselekmény, puszta ügyészi optikai csalódásról van szó, esetleg kiderül, hogy politikai indíttatású befeketítési kísérlet volt.
Az átlagember pedig hiányos jogi ismeretei közepette sokszor nincs tisztában azzal, hogy valójában mi bizonyul bűnnek ebben a médiaricsajban, korrupcióval átszőtt világunkban. Egyszerűbben fogalmazva: mi a „jó” és mi a „rossz”? Még a biblia sem segít ennek megértésében, hiszen abban csupán az „eredendő bűn” fogalma jelenik meg, az, hogy Ádám és Éva megszegve a Teremtő tiltó parancsát, evett a jó és rossz tudásának fájáról, azaz inkább hallgattak a kígyó formájában megjelenő Sátánra, és ezzel elfordultak Istentől, emiatt utódaik sem tudják biztosan megkülönböztetni egymástól a „jót” és „rosszat”. Ezzel kapcsolatban olvasom: az önmagával szembenéző Pál apostol azt mondja, hogy „nem azt teszem, amit akarok, hanem amit nem akarok: a rosszat”; „bár gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok…, mely foglyul ejt a bűn törvényével”. Ebben az olvasatban a rossz gondolat, a hit hiánya is bűn, akárcsak a hét főbűn, nevezetesen a büszkeség, a kapzsiság, a harag, az irigység, a bujaság, a falánkság és a lustaság, amellyel a világi igazságszolgáltatás nem sokat tud kezdeni. Tehát az isteni és az emberi törvények megsértése két külön dimenzió, az egyikért a pokol végtelenül tág csarnoka, a másikért a szűk börtöncella jár bűnhődésként.
S mégis: a keresztény vallás is megköveteli az emberi törvények betartását. Péter a lelkünkre köti: „Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért…”. Pál pedig hozzáteszi: „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak… „rendeljék alá magukat a hatóságoknak és a felsőbbségeknek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre”.
Az apostolok azonban nem részletezték, hiszen nem is volt az ő kompetenciájuk, hogy a későbbiek folyamán mikor mi számít majd törvényszegésnek. Gondoljunk az inkvizícióra, amely kínpadon próbálta „jobb belátásra” bírni az esetleg nem elég mélyen hívő embert, a föld forgását hirdető Galileit, vagy idézzük fel a boszorkányüldözéseket. Az eretnekséget földi hatalmak Isten állítólagos „felhatalmazására” torolták meg, noha utóbb kiderült, hogy effajta megbízás mégsem történt.
Egy évszázada sincs még, hogy a hitleri Németországban társadalom elleni halálos bűntettnek minősítették azt is, aki nem a hatóságok által meghatározott faji kategóriába született. A sztálini Szovjetunióban sem tudták sokan, hogy mit is követtek el, értetlenül hallgatták a koholt vádakat. Börtönbe zárták az úgynevezett kulákokat, a „kizsákmányoló nagygazdának”, „zsíros parasztnak” minősítetteket, csakhogy ezt a fogalmat a parasztság bármely tagjának megbélyegzésére használták, így indítottak támadást a vidék megtörésére a kollektivizálás jegyében.
A kuláküldözést a magyarországi Rákosi-rendszer is lemásolta az ötvenes évek elején. Tömegek kerültek kuláklistára még akkor is, ha nem voltak soha kulákok. Tóth Judit történész egyik értekezésében említ egy hihetetlen esetet, amikor sehogy sem tudták rábizonyítani egy volt csendőrre, hogy kulák lett volna, ezért a tehenét minősítette kuláknak az első- és a másodfokú bíróság is. „A bíróságokkal szembeni kívánalom volt tehát, hogy az állampárti vezetés elvárásaihoz… parasztpolitikájához igazodó ítéleteket prezentáljanak. Ez egyet jelentett azzal, hogy meghatározott társadalmi csoportból meghatározott számú gyanúsítottnak kellett a vádlottak padjára kerülnie” – írta a történész.
De politikai okból kitervelt, „koncepciós” ügyekre még a későbbi, sokkal megengedőbb Kádár-rendszerben is volt példa. Az idősebbek emlékeznek még az elhíresült „meggymagos” bácsi esetére. Demeter Béla negyven mázsa meggymagot vásárolt fillérekért a kecskeméti konzervgyártól. Először a gyár vezetői nem is értették, mit akar tenni az ipari hulladékkal. Demeter a negyven mázsa meggymagot megmosta, kiszárította, majd kiválogatta a vetőmagnak használható szemeket, amelyekből facsemeték nevelhetők. A feldolgozott vetőmag kilóját negyvennégy forintért értékesítette. Az akkori rendszer ezt a szocialista társadalomtól idegen, kapitalista „nyerészkedésnek” tekintette, és letöltendő börtönbüntetésre ítélte Demetert.
A rendszerváltás után egycsapásra „kapitalista világ” lett Magyarországon, s az ilyen „meggymagos” vállalkozók nemhogy nem számítanak bűnözőknek, hanem még követendő példák is lettek. Míg korábban a kapitalista rendszer bűneként rótták fel, hogy a magántőke minél alacsonyabb fizetéssel akarja kizsákmányolni a dolgozókat, addig a kilencvenes évek Magyarországán már az a vállalkozás lett dicsőítésre méltó, amely alacsony bérköltségekkel volt képes termelni. Maga a szóhasználat is hűen tükrözi az új világ értékrendjét. A vállalati szférában „bérkiáramlásnak”, „bérterheknek” nevezik azt, amikor az alkalmazottat meg kell fizetni az elvégzett munkáért, mintha valamiféle inkontinenciáról vagy vállra nehezedő teherről lenne szó a gazda számára.
A bűn tehát adott korhoz kötődő fogalom, vagyis ami egykor nem volt szabad, az ma esetleg kifejezetten üdvös cselekedet. Persze a mai világban is tilos áthágni a törvényeket, ma sem szabad a másokét eltulajdonítani sem kicsiben, sem nagyban. A zsebtolvajt ugyanúgy üldözi a törvény, mint a milliárdokat fondorlatosan elcsenőket. A tízparancsolatból legalább a lopás tilalma megmaradt a paragrafusok szintjén. Persze vannak jogi rések, melyekről nem szólnak a kőbe vésett parancsok, de a tudás fájáról elfogyasztott gyümölcs megadta az emberek egy részének azt a képességet, hogy az égiek elnéző jóindulatára számítva, szükség esetén a valódi bűnöket viszonylagossá szelidítse.