Románia 3-0-ás kiütéses győzelemmel kezdte a németországi labdarúgó Európa-bajnokságot, ahol Ukrajnának esélyt sem adott. A románok az első percekben jól kezdték a mérkőzést, de aztán Rebrov legénysége átvette a kezdeményezést, fölényes labdabirtoklásra tett szert, de egy védelmi hiba során Nicolae Stanciu parádés gólt lőtt 20 méterről. A második félidő álomszerűen rajtolt Edward Iordănescu csapatának, hiszen a román nemzeti tizenegy előbb Răzvan Marin révén az 53. percben növelte előnyét, majd négy perccel később Denis Drăguș is betalált az ellenfél kapujába, s ezzel le is zárta a mérkőzést. A román csapat magabiztosan védte meg a hátramaradt időben a háromgólos előnyt, s ezzel nagy lépést tett a nyolcaddöntőbe jutás felé.
Sportberuházásokra vonatkozó finanszírozási szerződéseket írtak alá
Több mint egymilliárd lej összértékű sportberuházásokra vonatkozó finanszírozási szerződéseket írtak alá azon a tegnap tartott ünnepélyes eseményen, amelyen Marcel Ciolacu kormányfő és Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter mellett részt vett többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tovább...Három lovasíjász-pályát hivatalosítottak Székelyföldön
Kassai Lajos lovasíjász-mestert hallják:
Tovább...A gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó magán sportklubok is támogathatók
A magánkézben levő sportklubok is állami finanszírozásban részesülhetnek a gyerekeknek és fiataloknak szervezett sporttevékenységekre - jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő…
Tovább...A FRG felkérte a nemzetközi szakszövetséget, vizsgálja meg a „bírói hibát”
Emellett két beadvánnyal fordultak a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), jogorvoslatot kérve Sabrina Voinea tornász ügyében.
Tovább...