Klaus Iohannis államelnök elnök cáfolta, hogy a NATO keleti szárnyának tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) Magyarország kizárását fontolgatnák, amiért a magyar kormány állítólag „rendszeresen szembehelyezkedik” a partnerek döntéseivel – adta hírül az MTI. A B9-ek állam- és kormányfői találkozóján részt vevő elnököt román újságírók kérdezték Rigában arról a Financial Times című lapban megjelent értesülésről, miszerint „sok országnak elfogyott a türelme”, amiért Magyarország rendre megvétózza azokat a közös állásfoglalás-tervezeteket, amelyekben a B9-ek Ukrajna NATO-csatlakozásának felgyorsítását, az ukrán háborús erőfeszítések támogatását sürgetnék. „Nem, semmiféle kizárásról nem esett szó, és nem is lesz szó. Ez álhír” – szögezte le a román elnök. Magyaroszág és Szlovákia csak nagyköveti szinten képviseltette magát a mostani csúcstalálkozón. Iohannis szerint ez nem példátlan, de kívánatos lenne a lehető legmagasabb szintű képviselet.
A költségvetés kiigazítására készül a kormány
Megjelent a pénzügyminisztérium honlapján az idei első költségvetés-kiigazítás tervezete. A deficit a tervezettnél két százalékkal lesz nagyobb és megközelíti a…
Tovább...Ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács
Romániának közvetlen érdeke, hogy korszerű haditechnikát gyártó hadiipara legyen - ez volt az egyik következtetése a Legfelsőbb Védelmi Tanács csütörtöki…
Tovább...Lassul a gazdaság
A korábbi 3,4 százalékról 2,8 százalékra módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó becslését az Országos Előrejelzési és Prognózis Bizottság. A…
Tovább...Megszorításokra szólít fel a hitelminősítő
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő ügynökség szerint Romániának sürgősen intézkedéseket kell hoznia az Európai Unióban legnagyobbnak számító költségvetési hiány növekedésének…
Tovább...