Prospero, a milánói herceg, Shakespeare Vihar című színművének a főhőse, könyvei társaságában egy magányos szigetre kerül, itt elmélkedik életről és halálról, hatalomról és kiszolgáltatottságról, bosszúvágyról és megbocsátásról.
Az idők folyamán szerte a világon oly gyakran játszták ezt a darabot és oly sokféle értelmezés született róla, hogy Prospero a színész és a színház egyféle jelképévé is vált. Nem véletlen, hogy a romániai rendszerváltás után Prospero könyvek címmel látott napvilágot Erdélyben egy olyan sorozat, amely az évek során a kortárs erdélyi magyar színjátszásnak azokat a nagy neveit, személyiségeit, életútját mutatta be, akikre ma már sokan mondhatni legendáként emlékeznek.
Orosz Lujza, Elekes Emma, Csíky András, László Gerő, Lohinszky Loránd, Ferenczy István, Miske László, Vitályos Ildikó vagy akikhez hozzánk még közelebb Czintos József, Szász Enikő, Dobos Imre, Fábián Enikő és mások csatlakoztak. A szerzők között ott találni kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmári, sepsiszentgyörgyi színikritikusokat, a színművészetet és annak változásait érzékenyen figyelő újságírókat, a használt műfajok pedig leggyakrabban életinterjúk vagy a felejthetetlen előadások kritikáinak az összefűzései valamiféle olyan kötőanyaggal, amely felvillantja a hátterét azoknak az évtizedeknek is, amelyekben éltek és alkottak.
Nem a Prospero könyvek keretében, de az erdélyi magyar színjátszással és színészekkel foglalkozó könyvek sorozatában látott napvilágot az elmúlt napokban egy olyan újabb kötet, amelyet Csíkszeredában, a Csíki Moziban mutattak be és amely magán viseli az említett kettősséget. Sarány István újságiró, a Bukaresti Rádió publicistája ugyanis a most hetven éves Fülöp Zoltán színművésszel beszélgetett életéről, munkásságáról, a szakmáról és a világról vallott nézeteiről. Ezeket a roppant érdekes és igen olvasmányos interjútöredekéket gyúrta azután egybe, több téma mentén, és Füles, Játék a deszkákon címmel jelentette meg, igen vonzó grafikai köntösben. A több mint kétszáz oldalas kiadványt igen nagy törődést, utánajárást igénylő pontos forrásanyag egészíti ki, elsősorban az erdélyi magyar napi- és hetilapokból, amely egyben rávilágít a Csíki Játékszín negyedszázados történelmére is.
A marosvásárhelyi Fülöp Zoltán, azaz Füles, ahogyan barátai nevezik, ugyanis szatmári színházi évek után jött el Parászka Miklós rendezővel Csíkszeredába hívatásos színházat alapítani, itt is rövid idő után a nézők kedvencévé vált, itt kapott Pro Urbe díjat és olyan szakmai elismeréseket, amelyek többek között Magyarország Oktatási és Kulturális Minisztériuma által adományozott Jászai Mari, és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kovács György díjában csúcsosodtak ki.
„ Vannak olyan emberek, akik ha nem játszhatják el szerepálmukat, úgy érzik, nem teljes a pályájuk. A francot! Hány szerep ment el mellettem, és még hány fog elmenni! Nem! Abból, ami éppen vagy, abból hozod ki a maximumot. Ez váljon szerepálmoddá! Amikor elkezdesz dolgozni, és megcsináltad, legyen ez ötmondatos, vagy egymondatos szerep. Legyen az néma szerep. Gyere be és legyél ott!” – ezek a hetven éves Fülöp Zoltán mondatai a színészi hitvallásról, és ez a közvetlenség, ez az egyéni hangvétel jellemzi az egész, kimondottan olvasmányos könyvet, amely Sarány István közreműködésével általában a színésznek és a színészetnek állít intő jelet ezekben a zűrzavaros időkben. Bizony, nagy vihar van most is, szükség van a Prosperokra.