A kanadai Torontóban javában zajlik a jövő évi sakkvilágbajnokság elődöntőjének tekinthető, úgynevezett Candidate – Tour. Ez egy meghívásos körverseny, amelyikre a nyolc legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező sakkozó juthat el. A verseny győztese lehetőséget kap arra, hogy kihívja a hivatalban lévő világbajnokot, aki jelenleg a kínai Ding Li-ren (más írásmód szerint Ting Li-zsen). Az idei versenyen a világ sakkozóinak színe-java méretteti meg magát. Itt van például az amerikai színekben versenyző japán mágus Hikari Nakamura, a mindig mindenkire veszélyes Fabiano Carauna, a titkos esélyesnek tartott francia Alireza Firouzja, az orosz Jan Nepomjáscsi, aki már kétszer is játszott világbajnoki döntőt, de bánatára mindkétszer veszített, egyszer Magnus Carlsen ötszörös norvég világbajnok ellen, tavaly pedig némi meglepetésre, drámai küzdelemben, hosszabbítás után a már említett kínai Ding-el szemben. No és természetesen itt vannak az indiai csodagyerekek, Visuvanátan Ánand volt világbajnok követői, Rameshbabu Praggnanandhaa, Dommaraju Gukesh és Gujrathi Vidit.
Persze, vannak hiányzók is. Carlsen, aki idén rapid sakkban és villámsakkban is megőrizte a világbajnoki címét nem indult a versenyen és kijelentette, hogy azt követően, hogy tavalyelőtt lemondott a címvédésről, többé nem kíván megmérkőzni a világbajnoki trófeáért. Számunkra kissé szomorú, hogy nincs a legjobbak között a román színekben versenyző magyar sakkozó, Rapport Richárd sem, aki két évvel ezelőtt még bekerült a Candidate – Tour résztvevői közé.
Amikor ezt a jegyzetet írom a játékosok négy fordulón vannak túl, Nepomjáscsi imponáló játékkal vezet, de nagyon jól megy a játék Praggnanandhaa-nak és Caraunának is. Még teljesen nyílt a küzdelem, a szellemi sport rajongóira, akik interneten követhetik a küzdelmeket még minden bizonnyal élvezetes játszmák várnak.
Valami hasonló, kiélezett verseny zajlik a politikában is. Idén választások lesznek az Egyesült Államokban, már voltak Oroszországban és Törökországban, de persze lesznek Romániában is. Ilyenkor felvetődik az emberben, hogy van hasonlóság, de különbség is a sakk és a politika között.
A politikusnak, akárcsak a jó sakkozónak pontosan ismernie kell a saját maga és ellenfele erősségeit és gyengeségeit. Úgy kell kialakítania a stratégiáját, hogy minél jobban kidomborítsa erősségeit és ki tudja használni ellenfele gyengeségeit. Míg a sakkozók a megnyitások megválasztásával, új elemek bevitelével próbálják meglepni ellenfeleiket, addig a politikusok kampánytémáikat igyekszenek a választók elvárásaihoz igazítani.
További hasonlóság az is, hogy a világbajnok- vagy elnökjelölt, bár egyedül áll ki a dobogóra, egy egész csapat dolgozik a sikeréért. A sakkozók lépéseit szekundánsok, a politikusokét kampánystratégák, kommunikációs szakemberek igazgatják.
Vannak azonban különbségek is a sakkozók és a politikusok között. Előbbiek esetében a verseny szigorú szabályok között zajlik, amelyeket a játékosok nem tudnak megváltoztatni. A politikusok azonban a törvények megváltoztatásával, erőszak alkalmazásával is helyzetbe hozhatják magukat. Egyesek csak összevonják a választásokat, mások ellenfeleik bebörtönzésétől, fizikai megsemmistésétől sem riadnak vissza. El nem tudom képzelni, hogy a vesztésre álló Vidit novicsokkal megmérgezné Nepomjáscsit, mint Putyin Navalnijt és azt sem, hogy Abaszov egyszer csak levágja a sakktábláról azokat a mezőket amelyeken Carauna bástyái állnak, mint ahogyan Magyarországon a helyhatósági választásokra átrajzolták a választási körzetek határait.
A legfontosabb különbség azonban az, hogy míg a sakkozók eredményessége kizárólag a teljesítményüktől, tudásuktól, munkájuktól függ, addig a politikusok sikereiket a beléjük vetett bizalom erősségében mérik. Ők tehát a lelkeinkért harcolnak és ennek érdekében minden nemes és nemtelen eszközt hajlandóak bevetni: manipulálnak, karaktergyilkolnak, sárdobálnak, ígérgetnek, hazudoznak.
Azt hiszem, ezért nézem szívesebben a Candidate – Tourt-t, mint a politikai vitaműsorokat.