Jó dolog az, amikor egy közösség újra felfedezi értékeit. Ez történt a tegnap, csütörtökön este, Hargita megye székhelyén, amikor a Megyeháza Galériában nagyon sokan voltak kiváncsiak Drócsay Imre gyűjteményes kiállításának a megnyitására.
Az 1912-ben Csíkszeredában született és majdnem kilencvenéves korában, 2001-ben Bukarestben elhunyt festő, grafikus, bélyegtervező élete, munkássága szorosan összefonódott a huszadik század történelmével. Tehetségét még gyermekkorában Nagy Imre fedezte fel, az ő hatására kezdett foglalkozni alaposabban a képzőművészettel. De hadd tegyem mindjárt hozzá, a harmincas években igazi sportbarátság is kialakult közöttük, hiszen a zsögödi festőművész honosította meg a sísportot Csíkszeredában, a Drócsay család pedig egyike volt azoknak a tősgyökeres csíki családoknak, akik élen jártak a téli sportok művelésében, olyannyira, hogy nem csupán a legelső jégkorongcsapatok megalakításában vettek részt, hanem Imre fiúknak kiváló sízőként is jegyezték a nevét, síugrásban és műlesiklásban többszörös romániai országos bajnoki címet szerzett.
De visszatérve a képzőművészethez, a tehetséges fiatalembernek, immár Magyarországon, Észak-Erdélyben, Csíkszeredában a helyi közösség is gyűjtötte ösztöndíjához a pénzt, hogy 1941-1943 között a neves Aba-Novák Vilmos és Varga Nándor Lajos tanítványaként folytassa tanulmányait a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán.
Ám amint tovább recsegett-ropogott a történelem kereke, Drócsay Imrét is úgynevezett SAS behívóval elvitték katonának. A második világháború idején ugyancsak jól ismert betűszó nem jelentett mást, mint névre szóló, azonnali behívóparancsot. Sűrgös, Azonnal, Soronkívül jelentkezzél a hadsereg helyi parancsnokságánál.
A sors úgy hozta, hogy az ifjú művészt Budapestről éppen egy szülővárosában állomásozó katonai egységbe küldték vissza, Zsögödben még rajzolgatni is tudott, de nem sokáig.
A visszavonulások során orosz hadifogságba került és három esztendő múlva a megváltozott határok miatt megintcsak Romániában kötött ki és 1948 őszétől 1953-ig a Bukaresti Képzőművészeti Főiskola festészeti tagozatán tanult tovább, Camil Ressu, Max Hermann Maxy és más olyan neves tanárok irányításával, akik nem csupán a korabeli avangárd áramlatokkal ismertették meg, hanem maguk mellé is vették. 1952-től már tanársegédként dolgozott és a rákövetkező években, évtizedekben fontos szerepet töltött be a kibontakozó romániai szakmai szerveződésekben és általában a művészeti életben.
Drócsay Imre sokoldalú grafikai munkásságában előkelő helyen szerepelnek a rézkarcok, de kipróbálta magát a műfaj sok más ágában. Akvarelljei és olajfestményei helyenként magukon viselik a kor kényszerű szocialista realizmusát, ahonnan több szimbolikus, az ember és a világ, a természet jóval mélyebb kapcsolatát ábrázolva igyekezett szabadulni. Az évek során számos egyéni kiállítása volt Bukarestben és más hazai városokban, Csíkszeredában például a legutóbbi éppen közel harminc esztendeje, 1995 májusában, a Kriterion Házban. Évtizedeken át a romániai képzőművészetet bemutató nemzetközi kiállítások állandó résztvevője volt, több munkája Európa neves múzeumainak a gyűjteményében szerepel.
„ A valóságból indulok ki, de nem ragadok bele a természet kényelmes másolásába. Nem a látványt ábrázolom, hanem igyekszem újjáteremteni, érthető, művészi nyelven, amely nem mond le az intellektuális igényességről.” – vallotta önmagáról 1975-ben és ezt az alapelvét jól érzékelheti majd az a művészetkedvelő, aki megtekinti Drócsay Imre gyűjteményes kiállítását a csíkszeredai Megyeháza Galériában egészen április közepéig.