Szomorú a történelmi épületeink sorsa. Az ingatlanok kálváriája a második világháborút követő impériumváltás és az ideológiai berendezkedés megváltozása idején kezdődött, amikor államosítás címén számos kastély, udvarház, lakás, bérház, iskola, kolostor, közösségi ingatlan az egyén vagy a közösség tulajdonából az állam tulajdonába ment át. Az állam pedig rossz gazdának bizonyult. Majd egyre rosszabbnak. A rendszerváltásig ugyanis valamilyen intézmény működött az épületek többségében, netán több kisebb lakásra osztották fel. Tény, hogy használták az épületeket, még ha nem az eredeti rendeltetésüknek megfelelően. Aztán jött a rendszerváltás, számos reményt ébresztett a volt tulajdonosokban, akkor az volt a közhangulat, hogy ott folytatjuk az életet, ahol a kommunista időszak megszakította. Bebizonyosodott azonban, hogy ötven évet nem lehet meg nem történtnek nyilvánítani, a félévszázadnyi idő mély nyomokat hagyott a társadalom minden rétegében. A nagyon nyögvenyelősre sikeredett restitúció során, nagyon keveseknek sikerült visszaszereznie jogos tulajdonát, a kezdeti „húzd meg – erezd meg”, „visszaadok is meg nem is” magatartás az ország uniós csatlakozása után egyből visszaszolgáltatás-ellenességbe csapott át. Ráadásul visszaélésekről, vagyonok illetéktelenek kezébe kerüléséről szólnak a hírek, mint például legutóbb a kolozsvári főtéri Bánffy-palota tulajdonjogának alakulásáról szóló beszámolók. A sok jogi hercehurca nyomán nagyon sok épület végérvényesen elpusztult, miután sikerült épen átvészelnie a pártállami időszakot.
Szerencsére pozitív végkicsengésű történetek is vannak. Ilyen például az Alcsíki-medencében lévő Csíkszentimre Henter-kúriája. A rendelkezésre álló információk szerint a Henterek 1713-ban építették, a barokk világi építészet egyik figyelemre méltó példája.
A két világháború közötti időszakban az udvarházat a római katolikus egyházközség vásárolta meg, iskolát és művelődési házat működtetett benne. Aztán következett 1948-ban az államosítás, ezt követően egy ideig az épület még megtartotta oktatási funkcióját, itt működött az alsó tagozat és az iskolaműhely, majd az állami gazdaság tulajdonába került, pincéit krumpli, műtrágya és vegyszer raktározására használták, emellett az udvart felparcellázták és családi házakat építettek rá. Az egykori kúria állaga fokozatosan romlott, faanyagát gomba támadta meg.
A kastelyerdelyben.ro portál információi szerint 1990 után a kúria visszakerült a csíkszentimrei katolikus egyházközség tulajdonába, 1992-től Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében tartják számon. A portál szerint „1997 és 1999 között a Műemlékvédelmi Igazgatóság több százmillió lejt utalt ki gyorssegélyként a legszükségesebb beavatkozások elvégzésének céljából. A helyi egyházközség vezetősége időközben előzetes szerződést kötött egy magyarországi céggel, amely a felújított kúriában turisztikai központot kívánt létrehozni. A megállapodás szerint a meggombásodott tetőszerkezetet a csíkszeredai múzeum szakembereinek irányításával lebontották. Feltehetően a restaurálás magas költségei miatt a magyarországi cég tulajdonosa elállt szándékától, magára hagyva a fedél nélküli épületet. Ezt követően az anyaországi vállalkozótól egy csíki cég tulajdonába került az udvarház, s mint profitorientált kft. kezelésébe átment műemléképület lekerült a Műemlékvédelmi Igazgatóság által támogatottak listájáról. Úgy tűnik, hogy a kúria pusztulása visszafordíthatatlan.”
Eddig az idézet. Szerencsére, nem lett igaza a portálnak, ugyanis a helyi önkormányzat megvásárolta az ingatlant és anyagi forrásokat kutatott fel megmentése érdekében. A munka sikerrel járt, a hét végén a közösség birtokba vette az enyészettől megmentett és teljesen megújult épületet. Üröm az örömben, hogy a polgármester feje továbbra is fájhat azon, hogy a még kifizetetlen számlákat hogyan rendezi…
Reméljük, hamarosan megtalálják erre is a megoldást, mint ahogy megtalálták az épület megmentéséhez vezető utat is. S azt is remélem, példájuk ragadós lesz más önkormányzatok számára.