Tegnap este olyan helyen álltam hosszas sort, hogy álmomban sem gondoltam volna: az egyik nagyáruház mellett automata konténerbe dobálta be a jónép az üres műanyagpalackokat, italos üvegeket és sörösdobozokat. Lévén, hogy most a gép nem jelképes összegű kupont adott, amit csak haszontalan vagy általunk soha nem használt árura lehetett levásárolni, hanem két palackért vagy dobozért adott egy egész lejt. Ösztönzően hatott az áruház kampánya a poporra, zsákoslag hozták az üveget, palackot, sörösdobozt, ki-ki igyekezett minél közelebb parkolni a konténerbe szerelt automatához, hogy ne kelljen sokat cipelnie a hirtelen értékessé vált szemetet, majd akkurátusan egyenként mindet bedobálta a gépbe. Az meg nem győzte nyelni a sok üveget, műanyagot és alumíniumot, kattogva darálta be, s az áruház egyik alkalmazottja meg egy targoncás nem győzte elhordani a darált szemetet. Bizonyára nem ilyen nagy terhelésre és intenzív forgalomra tervezték a szemétgyűjtő-kuponnyomtató automatát, mert az áruházi dolgozó elég gyakran kellett kiszabadítsa a felakadt palackot, illetve kiürítse a darált szemetet. A szemetet hordók között volt idős és fiatal, férfi és nő, nagy terepjáróval érkező jól öltözött és gyalogos szabadidőruhás, minden rosszra felkészült dzsekis és a hideg által meglepett rövidnadrágos. Szóval mindenféle-fajta nép szeretett volna megszabadulni – pénzért – a szeméttől. Attól, amit addig ingyen gyűjtött szelektíven, vagy gyűjtögetett abban a reményben, hogy hátha valamelyik sörtermelő sörért vásárol majd fel üvegtörmeléket – mert hát erre is volt példa.
A legkitartóbbnak egy fiatalasszony bizonyult, aki gondosan, szelektíven gyűjtött sörösdobozt hozott több zsákkal, s látszott, hogy valóban szakszerűen gyűjtötte a szemetet, mert minden dobozt akkurátusan összenyomva, préselve tett a zsákokba; így most hogy pénzért lehetett túladni rajta, de az automata csak ép, vagy annak tetsző dobozokat fogad el, egyenként minden dobozt próbált eredeti állapotába hozni, mielőtt bedugta volna a gépbe. Hosszas, időigényes foglalatossága eredményesnek bizonyult, mert több, mind száz lejre zsebelt be kupont, ráadásul bónuszként minden pénznyugta mellé három kupont kapott, ami kedvezményes csokoládévásárlásra jogosította fel.
Tény, hogy már rég kellene működjön az üveg- és műanyagpalackok, sörösdobozok visszaváltása, hátha ezzel is csökkenteni lehetne a környezetszennyezést, megőrizni a folyópartok és vizek tisztaságát. S mint a tegnap esti nagy sor is jelzi: szemét van bőven, ugyanakkor sok emberben megvan a hajlandóság arra, hogy ettől a szeméttől környezettudatos módon szabaduljon meg. Tehát ha betétdíjas lenne minden italpalack és doboz, egyre többen igyekeznének visszavinni a boltba az üres göngyöleget, hogy pénzzé tegyék. Az értéktelen üres flakon, doboz egyből értékessé válik, s mint értékes, pénzzé váltható dolog érdekessé válik az emberek számára. Mert az értéktelen dolgok könnyen végzik a patak partján, jobb esetben a szemétben, még jobb esetben a szelektíven gyűjtött szemétben, de ha pénzt ér, nem szabadul meg tőle könnyelműen az ember.
Sorban állás közben eszembe jutott, hogy gyermekkoromban olykor összegyűjtöttük nővéremmel együtt az otthon található befőttes, tejes, olajos és boros üvegeket, szépen kimostuk és az üvegbegyűjtőbe vittük, így nem kellett pénzt kérnünk szüleinktől fagyira, cukorkára. S az is eszembe jutott, hogy a rendszerváltás utáni években magyarországi ismerőseink a Zsiguli csomagtartóját megtöltve hordták az üres söröspalackokat Ausztriába, ugyanis azok betétdíjából el lehetett intézni a hétvégi bevásárlást. No meg ezelőtt bő tizenöt esztendővel – de lehet, hogy mindjárt húsz éve – Németországban azt tapasztaltuk, hogy az ásványvizes palack betétdíja nagyobb, mint a benne lévő víz ára.
A sorállás bebizonyította számomra, hogy bár jócskán elkésett, mégsem elhibázott a betétdíjas rendszer bevezetése mifelénk is. Ha érdekeltté tesznek minket, még akár a környezetünkre is hajlandóak vagyunk vigyázni. Ennek érdekében pedig a sorállást is vállaljuk.