Hogyha mondjuk valaki a múlt század hatvanas éveinek a slágereit hallgatja újra, akkor régi zenét hallgat. Hogyha viszont egybeírva kezeljük a szót, akkor a régizene műfajt jelent: a reneszánsz utáni korszakváltó évekből és a korabarokkból származó zenét, amelyet korabeli hangszereken játszanak.
És holnaptól kezdve megint Csíkszeredában gyűlnek össze a régizenészek, hogy tíz napon át újabb fesztivállal folytassák az 1980-ban elindult, a szocializmus éveiben betiltott, majd a rendszerváltás után újra kezdődött sorozatot. Az idén öt országból érkeznek Hargita megye székhelyére a műfaj művelői: magyar, német, norvég, román és svájci előadóművészek muzsikáját hallgathatják majd a zenekedvelők, nyílt tereken ugyanúgy, mint más, nem szokványos színhelyeken is, abból a megfontolásból kiindulva, hogy minél több több emberhez eljusson a művészetnek ez a varázslatos ereje.
Mintegy 16 koncertre számíthatunk és majdnem ugyanennyi a kisérő rendezvények száma, amelyekre ezúttal is igen nagy hangsúlyt helyeztek. Egyrészt, mert az idén éppen 400 éves a Mikó-vár, a Csíki Székely Múzeum otthona, amely a várudvaron berendezett szabadtéri színpad mellett stílszerű hátteret szolgáltathat művelődéstörténi sétákhoz, reneszánszkori játékokhoz, másrészt pedig ilyképpen a fesztivál hatósugara kiterjed a városkörnyéki településekre is, hiszen Csíkszépvízről zenés gyalogtúrák indulnak, Madéfalván a csíksomlyói ferencesek nemrég megjelent középkori receptkönyve alapján főznek, Csíkdelnén pedig azt mutatják meg, hogy milyen áthallások keletkeztek már a régi korokban a népzene és a műzene között. Mindezekre az eseményekre külön, ingyenes autóbuszokat is indítanak a résztvevőknek, a teljes program napokra és órákra lebontva egyébként megtalálható a fesztivál Facebook oldalán. Csak arra kérem a hallgatókat, hogy amikor címszavat keresnek, akkor ne feledjék: régizene – egybeírva.
Lesz egyébként, különösképpen a műfaj művelői számára, egy minden bizonnyal megható könyvbemutató is: vasárnap délután, ugyancsak a Mikó-várban, arra az 1952-ben Marosvásárhelyen született, nagykárolyi Deák Endrére, lantművészre, zenepedagógusra, zenekar-alapítóra, zenetörténeti kutatóra, a régizenei dallamvilág több értékes kincsének a megmentőjére emlékeznek, aki 1980-ban már ott volt a fesztivál elindítói között, és csupán hatvan év adatott meg számára ebben a földi világban. A nagykárolyi kastélyban külön előadóterem és bronzplakett is őrzi az emlékét, ez utóbbit pedig éppen a testvére, az a Deák Árpád szobrászművész készítette, akinek írókról vagy festőkről készített szoborkompozícióit oly sokan megcsodálják Nagyváradon és Nagybányán.
A Boros Ernő szerkesztette könyv címe Ostinato. A szó olasz eredetű és a mindegyre ismétlődő zenei motívumok megjelölésére szolgál, a mindennapi életben utalva ugyanakkor arra a kitartásra, az elhivatottságra, amelyek általában a régizenészek és a csíkszeredai fesztiválok szervezőinek a jellemzői.
Hiszen gondoljuk csak el: tíz napon át közel kétszáz fellépő művész próbáit, előadásait, hangszereléseit, az ilyenkor szokásos régizene egyetem óráit kell összehangolni a szervező Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársainak, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalnak, a Hargita Megyei Tanácsnak és más támogatóknak. Méghozzá olyképpen, hogy ha süt a nap, ha zuhog az eső, de a fesztivál minden programpontja teljesüljön. Ehhez pedig immár több mint negyven éve elhivatottság, kitartás, kitekintés, céltudatosság kell.
Igen, az élményeken túl, fesztiváli részvételünkkel ezt is méltányoljuk.