Az elmúlt héten a kormány sürgősségi rendelettel 14 alapélelmiszer esetében 20 százalékra korlátozta az élelmiszer-feldolgozók által megszabható árrést. Ennek magában kell foglalnia az előállítási árhoz viszonyított közvetlen és közvetett költségeket is. Marcel Ciolacu miniszterelnök az intézkedést azzal indokolta, hogy meg akarják állítani az alapvető élelmiszerek árának emelkedését: „ez az első fontos cél, amelyet ez a kormány bejelentett és vállalt. Örülök, hogy mindössze két hét alatt sikerült a kormány asztalára tenni a rendeletet. Ez az első olyan intézkedés, amely a 14 alapvető élelmiszert olcsóbbá teszi. Valójában segítünk abban, hogy minden román állampolgár vásárlóereje növekedjen. Köszönöm a nagy kereskedőláncoknak, hogy becsületes és tisztességes partnerek voltak. Kezdettől fogva az volt az érzésem, hogy ez a harc az emelkedő árak ellen közös céllá vált. Ez csak az első lépés. Nem várhatjuk el, hogy csak a kereskedelmi felárak korlátozásával jobb élelmiszereket kapjunk tisztességes áron. Támogatnunk kell a termelés és a feldolgozás növelését. Ma 600 millió eurós támogatási programot is jóváhagyunk a feldolgozóüzemekbe beruházó romániai élelmiszeripari vállalatok számára. A termelékenységről és a gazdasági patriotizmusról alkotott elképzelésünket a gyakorlatba ültetjük át. Az infláció elleni küzdelem és a románok életszínvonalának védelme a kormány központi ügye.” – mondta a kormányfő.
Azt hiszem, hogy érdemes néhány gondolatot szentelni Ciolacu gazdaság-filozófiájának, hiszen úgy tetszik, hogy nem egy egyedi intézkedésről van szó, hanem hosszabb távú stratégiáról, amelytől a kormány az infláció letörését és az életszínvonal emelkedését remél.
Ami engem illet nem tudom osztani a miniszterelnök optimizmusát. Nem vagyok annak a leegyszerűsítő elvnek a híve, hogy a piac önszabályozó mechanizmusa minden kérdést megold és az államnak egyáltalán nem kell beavatkoznia a gazdasági folyamatokba. A gazdaságpolitikának azonban kizárólag a fejleszteni kívánt ágazatok ösztönzésére kellene szorítkoznia és e tekintetben a hazai élelmiszer-feldolgozók támogatása örvendetes döntés volt. A restriktív rendelkezések viszont, mint például a hatósági árak bevezetése, aminek az árrés korlátozása egy diszkrétebb módja ugyan, de valójában ugyanaz, meglehetősen kockázatos lépés.
A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy az ilyen intézkedések elsődleges hatása a hiánycikkek megjelenése (ha a kereskedő nem nyer rajta eleget, akkor egyszerűen nem rendel, hanem megpróbálja más termékek forgalmazása révén biztosítani a profitját), illetve az árszabályozott termékek minőségének a romlása (ha olcsó, úgyis megveszik, ha rossz, mert nincs választék).
A magyarországi példa azt mutatja, hogy az úgynevezett ársapka (milyen kedves becézése ez a hatósági árnak…) bevezetése nem mérsékli, hanem épp ellenkezőleg gerjeszti az inflációt, azért mert a korlátozások által nem érintett termékek ára megugrik. Ha pedig az infláció meglódul, akkor hirtelen vastagon kezd fogni a kereskedők ceruzája, hiszen minden áremelést rá lehet kenni az általános árrobbanásra, s akkor még nem is szóltam arról, hogy mi következik az árrés-korlátozás kivezetése után.
Hosszabb távon a termelők sem járnak jól az árrés-szabályozással, hiszen az említett okok miatt kevesebb rendelést kapnak, mert a kereskedők azokra a termékekre koncentrálnak amelyeken többet nyernek.
Persze egy szociáldemokrata miniszterelnöktől egy évvel a választások előtt egy ilyen intézkedés aligha meglepő. A populizmusnak – vagy ahogyan Ciolacu nevezi, a gazdasági patriotizmusnak – ára van, amelyet előbb vagy utóbb, mi adófizetők fogunk lepengetni.