„A tehetség vele születik, de hogy a művészetnek miféle terére jut, oda véletlenség löki” – idéztem Erkel Ferencet, akire ma két okból is emlékezünk. Százhetvenkilenc éve, 1844. június 15-én nyerte meg a Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázatot; a tizenhárom beérkezett pályamunka közül az övét tartotta a legjobbnak a bírálóbizottság, amelynek Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede is tagja volt.
A neves zenetörténész, dr. Batta András A Himnusz regényes története című tanulmánya szerint „a protokolláris bemutató 1844. július 2-án zajlott le a Nemzeti Színházban, Erkel győztes dala mellett további öt, dicséretet kapott komponista himnuszával együtt. […] A Himnusznak azonban még – mivel keletkezésekor nem kapott hivatalos felhatalmazást – igazi néphimnusszá kellett válnia, térben és időben egyaránt.”
Van egy másik dátum is, mégpedig 1893. június 15-e; Erkel Ferenc aznap, pontosan százharminc éve hunyt el Budapesten, ahol 1834-ben mutatkozott be először, a következő esztendőben pedig véglegesen ott telepedett le.
A gyulai születésű zeneszerző 1810. november 7-én, muzsikuscsaládban látta meg a napvilágot, gimnáziumi és zenei tanulmányait Nagyváradon, majd Pozsonyban végezte, ott írta első zeneműveit. „Ezután Kolozsvárra került zenetanárnak, az erdélyi városban már »remekjátszó hangászművészként«, azaz zongoristaként is kitűnt, a polihisztor Brassai Sámuel biztatására a magyaros motívumokat is beépítette szerzeményeibe” – idéztem a Cultura névre keresztelt magazinban megjelent, Erkel Ferenc a cenzúra árnyékában című cikkből. Erkel időskorában így vallott a kolozsvári évekről: „Ami vagyok, mindent Kolozsvárott töltött éveimnek köszönhetek. Ott műveltem ki magamat zongoraművésznek, ott tanultam legtöbbet, ott lelkesítettek, s ott kötötték szívemre a magyar zene elhanyagolt ügyét, s ott telt meg a szívem a szebbnél szebb magyar népdalok árjával…”
Most pedig a zenei író, zenekritikus és zeneszerző, id. Ábrányi Kornélt idézem, aki egyebek között ezt írta a Himnusz megzenésítőjéről az Erkel Ferenc élete és működése című kultúrtörténelmi korrajzában: „Erkel Ferenc abban az időben nőtt naggyá, mikor a magyar földet még sivár homokréteg födé, s a szellemi hajtások csak úgy verhettek intenzívebb gyökereket, ha magukkal hozták az ehhez való életerős képességet. Mert akkor a semmiből kellett nagyot teremteni, hogy áldást hozó legyen a termés s felvillanyozó a nemzeti fásultságra.”
Ha valaki többet szeretne megtudni Erkel Ferencről, érdemes ellátogatnia a gyulai Erkel Ferenc Emlékházba, amely tulajdonképpen a zeneszerző szülőháza.