Nem léphetsz be kétszer ugyanabba a folyóba – tartja az ógörög bölcselet, arra utalva, hogy a világon minden változóban van, hiába teszed meg évek, évtizedek után is ugyanazt a mozdulatot, a valóság időközben megváltozott, mások lettek a körülmények és mások lesznek a hatások.
A romániai magyarság érdekvédelmi és politikai képviseletének kollektív döntéshozó testületei először 1996 végén döntöttek úgy, hogy tekintve a választási eredményeket és a szervezet célkitűzéseit, amelyek nem csupán a nemzetiségi jogokat, hanem Románia általános demokratizálódását, az ország európai integrációját érintették, belép a koalíciós kormányba.
Az államelnököt akkor Emil Constantinescunak nevezték, a kormányfőt pedig Victor Ciorbeának. És hogy korabeli romániai magyar kormánytagokat is említsünk, néhai Birtalan Ákos lett a turisztikai miniszter, az egészségügyi tárca élén az ugyancsak elhunyt Bárányi Ferenc és a ma már nyugdíjas Hajdu Gábor váltották egymást, a manapság már szintén csak az emlékekben élő Tokay György töltötte be a kisebbségvédelmi megbizott miniszteri tisztséget, majd őt követte az az Eckstein Kovács Péter, aki később a szervezetből kilépve még független, szabadgondolkodású értelmiségiként fejti ki nézeteit, nyilvánvalóan nem mindenki kedvére. Az RMDSZ akkor majdnem húsz államtitkári vagy helyettes államtitkári tisztséget kapott, és megjelentek az első magyar közigazgatási fecskék – hadd nevezzem így – az országos hivatalok vezetőségeiben is.
2000 és 2004 között az RMDSZ a jórészt egyedül kormányzó Szociáldemokrata Párttal és Adrian Năstase miniszterelnökkel köt rövidebb-hosszabb távú együttműködési szerződéseket, amelyek megelőzik az újabb kormányzati részvételt a 2008-ig tartó időszakban. A miniszterelnököt ekkor már Călin Popescu-Tăriceanunak hívják, az államfőt pedig Traian Băsescunak. Markó Béla miniszterelnök-helyettesi illetve Borbély László, Nagy Zsolt, Borbély Károly, Korodi Attila, Winkler Gyula miniszteri tisztségekhez jutnak, miközben a központi szintű államvezetésben valamint a kormányzati alárendeltségű intézményekben az RMDSZ javaslatára több mint százan kezdenek dolgozni.
Ezt követően új meg új kormányokat támogatva vagy ellenzéki szerepkörben, kissé apadó parlamenti jelenléttel, a szervezet mindvégig a hazai politikai és közélet fontos szereplője maradt, legutóbb pedig a liberálisok és a szociáldemokraták közötti nagykoalíció harmadik szereplőjeként, kormányzati szinten dolgozott mind a mai napig, az RMDSZ nemzedékváltást is jelezve, több mint kettőszáz emberét helyezve el a különböző központi államigazgatási tisztségekbe. Mindig volt, akihez menni Bukarestbe – így csapódott mindez le a polgármesterek vagy más megyei és helyi tisztségviselők, hivatalnokok szintjén.
Most a kormányzati helyzet megint változott, a nagy kérdés azonban: itt van-e megint az ideje a nagy sopánkodásoknak, a kétségbeesésnek, a reményvesztettségnek?
Én azt hiszem, hogy nem.
Románia nem a kőbevésettség, hanem a gyakorlatias változások országa és különösképpen jól érezhető, hogy az elmúlt évtizedekben egyre szilárdabbá, hatékonyabbá váltak az európai uniós és NATO-kapcsolatok, a közigazgatási döntések és a költségvetési források leosztása, a különböző intézményrendszerek adott mértékben elveszítették központosított jellegüket, a gazdasági élet és a társadalom elkezdett tehát önállóan működni, sok-sok helyi kérdésben immár nem a központi politika mondja ki a döntő szót. Ez is a magyarázata annak, hogy a kormányváltások különösképpen nem rázzák meg az országot, és az éles kérdésekben – mint legutóbb a tanársztrájk – sikerült gyakorlatiasan dönteni.
Egyszer hosszas szárazság van, máskor meg vízbőség, az idők függvényében másként fest ugyanez a folyó.
A legfontosabb, hogy alkalmazkodni tudjunk hozzá.