Germán eredetű név. Etimológusok szerint az első szótagnak több jelentése is lehet: had(sereg), becsület, tisztesség, vadkan. A második szótag jelentése: barát. Kutatók szerint, erős, lojális barátot jelent, de van aki „vadkan erejű barátként” értelmezte az Ervin nevet.
Jeles történelmi személyiségek is viselték, például Egon Erwin Kisch, a „száguldó riporter” és Erwin Rommel „a sivatagi róka”. „Mecsoda különbség” – mondaná erre Kibédi Ervin, a kiváló színész és komikus (ő volt a legjobb Hacsek, akit valaha láttam).
Ugyancsak druszám még Erwin Koeman, holland focista, aki hazája válogatottjával Európa-bajnokságot nyert 1988-ban, rá húsz évre pedig a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett (persze, csodát ő sem tudott tenni, a „fiaink” nem jutottak ki a 2010-es VB-re). Sokkal büszkébb vagyok a névrokonságomra Lázár Ervinnel, akinek meseregénye, A kisfiú meg az oroszlánok legelső irodalmi élményeim egyike volt.
A fent említetteknek azonban nem volt szerepük abban, hogy ezt a ritka nevet kaptam. Az ihletadó apai nagymamám legkisebb testvére, Erwin Lerch volt. Minthogy ő volt a legkisebb a pacsirtafészekben (a lerch németül pacsirtát jelent), ő lett mindenkinek a kedvence, amire rá is szolgált, ugyanis kedves, jó humorú, szolgálatkész ember volt. Én csak fényképről ismerhettem, mert a nagymamám egész családja a háború alatt Németországba költözött. Névválasztásomban – apám szerint – az is szerepet játszott, hogy az Ervin nevet nem lehetett románra fordítani. Abban az időben ugyanis a magyar keresztneveket is románul anyakönyvezték, így lettek az Istvánokból Ştefanok, a Sándorokból Alexandruk, a Lászlókból Vasilék, de az Ervinnel nem tudtak mit kezdeni. Egyébként a második keresztnevemet sem lehet lefordítani, ami Zoltán. Ezt a nevet azonban nem lefordíthatatlansága okán kaptam, hanem azért, mert így hívták a keresztapámat, Dr. Tóth Zoltánt, aki jó nevű belgyógyász volt Budapesten. Élete azonban tragikusan ért véget. Otthagyta keresztanyámat egy nála sokkal fiatalabb nőért. Második házassága azonban nem lehetett boldog, mert öngyilkos lett. Halála után keresztanyám még sokáig pereskedett a volt férje második feleségével.
Ha jól tudom, 1957-ben, amikor születtem, én voltam az egyetlen Ervin Nagyszalontán (azóta több is van). Egyediségemnek több hátránya volt mint előnye, mert ki voltam téve a gyerektársaim csúfolódásainak, akiket valamiért irritált a szokatlan nevem. Azzal vigasztaltam magam, hogy József Attilát is Pistának hívták az öcsödi nevelőszülei, mert nem ismerték az Attila nevet (ebben viszont ki is merül a hasonlóság köztem és J. A. között). Megpróbáltatásaimból azonban semmit sem tanultam, mert a fiam is az Ervin nevet kapta. A feleségemmel ugyanis megállapodtunk, hogy amennyiben fiú lesz a gyerek, akkor az én, ha pedig lány, az ő nevét viszi tovább.
Volt azonban előnye is annak, hogy ezt a ritka nevet viselem. Néhány éve találkoztam egy volt barátnőmmel, akivel mintegy negyven éve nem láttuk egymást. „Hát én már mind elfelejtettem a régi srácaimat – mondta – de téged nem lehetett, mert olyan fura neved van”. Úgyhogy a szüleim mégiscsak alkottak valami maradandót a névválasztásommal.