Holnap ünnepel a világ magyarsága: 175 évvel ezelőtt vonultak utcára a márciusi ifjak követeléseikkel. Jókai így számol be A márciusi fiatalság című írásában a jeles nap és az előző este történéseiről: „Március 14-ikén este adtunk egymásnak találkozást az én szállásomon, melynek lakosztályán Petőfiékkel osztoztunk. Másnap reggel négyen jöttünk össze, a kitűzött találkozó helyen: Petőfi, Vasvári, Bulyovszky és én; de többi társaink Degré, Bozzai, Vajda János, Sükey, Pálffy Albert, Emődy, Oroszhegyi, Dobsa a Pilvax-kávéházban vártak reánk, az úgynevezett „közvélemény asztalánál”. Korán reggel volt: borús, esős idő. Petőfi az elmúlt éjjel megírta költeményét: »Talpra magyar, hí a haza!« Én pedig a pesti tizenkét pontját a fiatal Magyarországnak: »mit kíván a magyar nemzet?« a nép által megérthető magyarázattal alakítottam át. A tizenkét pont összeállítása Irinyi József műve volt, ki azt a Pesti Kör elé terjeszté. A kérdés csak az volt március 15-ikének reggelén, hogy mi történjék e tizenkét pontos petícióval. Apelláljunk a népre! Ez volt közös megegyezésünk. Vasvári Pál kezében elefántcsont-fogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kirepült a botjából s az én falam szögletében állt meg a hegyével. »Jó ómen!« Előre a vassal! S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1848-iki március 15-ike: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.” A többit már ismerjük a történelemkönyvekből, s immár 34 alkalommal a rendszerváltás után megünnepeljük mindenhol, ahol magyarok élnek: Magyarországon és a szomszédos országokban, a nyugati magyar közösségekben.
Az idei ünnep szerencsésen egybeesik Petőfi ünneplésével, ugyanis idén számos rendezvényen elevenítjük fel a forradalom költőjének emlékét születésének 200. évfordulója kapcsán, de akár arról is megemlékezhetünk, hogy Hargita megyében éppen 50 évvel ezelőtt avattak két Petőfi-szobrot: Márkos András remekbe szabott, az egyik legsikerültebb Petőfi-ábrázolásnak tartott alkotását Székelykeresztúron, Szobotka András formabontó művét pedig Csíkszeredában. Szerencsés pillanat volt, ugyanis a hetvenes évek elején enyhült a proletárdiktatúra idején a közösségünkre nehezedő ideológiai nyomás és a hozzá társuló nemzeti elnyomás. Ne feledjük, akkoriban jött létre pár nagyon fontos magyar intézmény – a Kriterion Könyvkiadó, a televízió magyar nyelvű adása, A Hét című hetilap – hosszú időre meghatározva közösségünk kultúrájának gyarapodását, olyan lendületet adva annak, hogy a nyolcvanas évek második felében bekövetkezett drákói megszorító intézkedések idején is futotta még a lendületből olyannyira, hogy a rendszerváltást követően volt, ahonnan folytatni az építkezést. Ennek a nyitásnak volt az eredménye az említett két szobor felállítása és ünnepi külsőségek között való felavatása.
Akkor az 1848-as forradalom eseménysorát, a forradalmárok szerepét a hivatalos ideológia a maga szája íze szerint értelmezte, igyekezett saját propagandacéljaira felhasználni. Hajdú Győző, az ötven évvel ezelőtti keresztúri avatóünnepség egyik szónoka, többek között ezeket mondta: „Tetőtől talpig magyar voltál, és tetőtől talpig forradalmár, ízig-vérig nemzetközi, korod bolsevikje, akit saját népe iránti rajongása soha nem állított más népek és nemzetek szabadságával, érdekével szembe; amikor azt mondtad: Dicsértessék a nép neve, most és mindörökké – nemcsak a saját népedre, a föld minden népére gondoltál, mert számodra a szabadság világszabadságot, a nemzetek testvéri egyesülését jelentette.” Mára szerencsére lekopott a sok ideológiai sallang a forradalomról és a forradalmárokról, a márciusi ifjak visszakapták méltó helyüket emlékezetünkben, Petőfi „kora bolsevikjéből” visszavedlett a szabadságharc költőjévé és hősévé, s az ünnep immár elveszítette belemagyarázott internacionalista jellegét, visszanyerve eredeti értelmét: március 15-én a korszerű magyar nemzet születésnapját ünnepeljük. Minden más értelmezés, belemagyarázás, nacionalista számonkérés dacára. Ünnepeljünk tehát méltó módon. Együtt a világ magyarságával.