Egyre fogyatkoznak saját ötvenhatosaink sorai. Fura így kimondani, hogy „saját”, ugyanis az ötvenhatos események hazai résztvevői a budapesti, általában a magyarországi forradalmi eseményekre reagálva, annak eszméit elsajátítva tettek, vagy próbáltak tenni valamit saját környezetükben, tettükkért és annak következményeiért aránytalanul magas büntetésben részesültek az állam képviselőitől. Itteni megítélésük talán még súlyosabb volt, mint magyarországi sorstársaiké, ugyanis nemcsak a rendszerellenesség súlyos bűnét olvasták fejükre, hanem etnikai színezetet is kapott ügyük a hatalom részéről, ezzel is súlyosbítva büntetésüket. Ráadásul az egész közösség büntetésére okot adó cselekményeknek tüntették fel forradalmárjaink vélt vagy valós cselekedeteit: a magyar intézmények felszámolására használták ürügyként, igazolásként.
E forradalmi cselekedetek nagyon széles skálán mozognak, az akár diákcsínynek is nevezhető megnyilvánulásoktól a diákélet, az egyetemek megszervezésére vonatkozó igények megfogalmazásáig, vagy tényleges államellenes szervezkedésig terjednek.
Minap levelet kaptam Tófalvi Zoltán újságíró kollégámtól, aki az utóbbi több mint három évtizedet életéből az erdélyi ötvenhatos események kutatásának szentelte, búvárkodásainak eredménye több vaskos kötetben látott eddig napvilágot. Munkásságával elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek felkutatásában.
Legutóbbi levelében arról adott hírt, hogy megtalálta Balázs Imre máréfalvi festőművész és Tirnován Vid szobrász elveszettnek hitt periratát, ami számos olyan részletet tartalmaz, amelyre maguk az érintettek sem emlékeztek. Mint írja, felfedezése óriási jelentőséggel bír, ugyanis „Az egész magyar nyelvterületen ez volt a legelső ’56-os per!” A két hallgatót 1956. október 25-én tartóztatták le, december 13-án már ítélet is született ügyükben, hét-hét év letöltendő fogházbüntetéssel sújtották őket.
A levélhez terjedelmes kéziratot is csatolt a szerző, amelyben többek között ezt írja: „E sorok írója az előkészületben lévő, több mint 1200 oldalas, kétkötetesre tervezett A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere című levéltári dokumentumgyűjtemény formálása közben – amelynek szerves része Balázs Imre és Tirnován Arisztid Vid 1956. évi pere – szembesültem azzal a felismeréssel: Az Észak-Erdély Romániához való csatolása érdekében I. Mihály román király, Ștefan Voitec nemzetnevelési miniszter és Durma Mircea pénzügyminiszter aláírásával a román Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial – 1945. május 29-i számában megjelent 407/1945-ös számú Királyi Rendelettörvény, a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Tudományegyetem létesítéséről szóló dokumentum után eltelt években, évtizedekben tanárok és diákok elítélése révén valójában a romániai magyarság legfontosabb intézményét, a Bolyai Tudományegyetemet, illetve a romániai magyar felsőfokú intézményeket állították hadbíróság elé, ítélték el!” Tófalvi kétszázötven oldalas kézirata többek között ezt az állítást is alátámasztja.
Mindennek ismeretében új megvilágítást kap saját ötvenhatosaink áldozatvállalása. Ártatlanul kioltott életek, megtört karrierek, sokévi szenvedés és évtizedekig tartó megbélyegzettség volt bátorságuk, kiállásuk jutalma. Az események még elő alakítóinak, túlélőinek és a következmények elszenvedőinek sorai egyre ritkulnak. A napokban is megszólaltattak párat közülük a különböző médiafelületeken. Szavaikból kiviláglott, hogy nem tartják hiábavalónak áldozatukat. S ezt így gondoljuk mi is, akik még éltükben megismerhettük őket, s reméljük, példaként szolgálnak majd a következő nemzedékeknek is. Az ötvenhatosok az összmagyarság hősei, köztük vannak saját ötvenhatosaink is.