A nemzetféltő retorikában csak „az úgynevezett” Székelyföldként emlegetett – lehetőleg kis kezdőbetűvel írva – térség időnként megmutatkozik. S ami a legfontosabb: egységes térségként mutatkozik meg. A különböző – az egész történelmi Székelyföldet átfogó – rendezvények a közösségi érzés erősítésére hivatottak elsősorban, ugyanakkor remekül szolgálják a régió létének, nevének, egyediségének a köztudatba való minél mélyebb beépülését, remélve, hogy előbb-utóbb mindenki tényként tekint annak létére, s nem okoz majd különösebb gondot, hogy az ország közepében van egy etnikai, kulturális, vallási sziget, amelynek lakói erős regionális identitással bírnak. Remény szerint nem idegen testnek tekintik majd ezt a szigetet, hanem az országra jellemző sokszínűség egyik sajátos színfoltjának. Ezt a célt szolgálják a sportrendezvények, elsősorban a nemzetközivé érett és terebélyesedett Székelyföld Kerékpáros Körverseny, amely nevében is, de a versenyzők által átszelt útvonalak mentén lévő helyszíneknek tévéközvetítések általi bemutatása révén is a térség hírnevét növelik.
Atomizálódó társadalmunkban egyre nagyobb szerepet követel magának az egyén és annak szűk környezete, a lokális és a kistérségi identitás erősödik a közösségi identitás rovására: ezzel magyarázható, hogy egyre nagyobb teret nyer a székelységnek a magyarságtól való különállását hangsúlyozó retorika. Ezzel magyarázható, hogy a székelyföldi megyékben nehéz az egész megyére kiterjedő politikákat kidolgozni és megvalósítani, ugyanis a közgondolkodásban még mindig erősebb a széki kötődés – amit a képviseleti rendszer is erősít –, mint a megyei léptékben való gondolkodás. És ezzel magyarázható részben a székelyföldi megyék közötti együttműködés visszafogottsága is. Részben, mert a hatályos törvények nem pártolják a megyék közötti tényleges együttműködést.
Ebben a környezetben üdítő színfolt az évente megszervezett Székelyföld Napok. Idén a történelmi Székelyföld jelentős részét felölelő három megye – Kovászna, Hargita és Maros – önkormányzati vezetői kalákára és ünnepre hívták közös felhívásukban a térség lakosságát. Mint üzenetükben olvasható, „Kalákázni nem csak a közösen elvégzett munka érdemét jelenti, hanem számtalan élményt nyújt Székelyföld csodáiból, legyen szó a szüret utáni bálokról vagy éppen a kukoricabontásról; ami jó alkalom volt, hiszen ott összejöhetett fiatal és idős, előbbiek párt is választhattak maguknak”. A rendezvény céljaként pedig a térség egységének felmutatását jelölték meg.
Hogy mennyire sikerült ezt a célt elérni, ki-ki maga ítélheti meg. Tény, hogy számos közös, az egész Székelyföldet átfogó rendezvényt szerveztek. Csak találomra emeljük ki a Székelyföldi Grafikai Biennálét, a Székelyföldi Vadásznapokat, vagy az eseménysort megkoronázó díjkiosztó gálát, amelyen a legnagyobb székelyként emlegetett Orbán Balázsról elnevezett díjban részesítenek mindhárom megyéből egy-egy kiemelkedő teljesítményű személyiséget. Idén a környezetvédelem terén végzett munkát értékelte a díj kuratóriuma, a díjazottak pedig a háromszéki Kakas Zoltán néprajzkutató, a Bao-Bao természet- és népismereti túrák szervezője, a Hargita megyei Demeter László biológus, ökológus, Maros megyéből dr. Sárkány Kiss Endre biológus, hidrobiológus, a magyar nyelvű ökológia szak elindítója.
Tehát – mint a fent vázolt rendezvénysorból is látszik –, Székelyföld létező fogalom, létező térséget jelent, amelyet létező emberek laknak. Akik élnek, dolgoznak, alkotnak, gyarapodnak, időnként szórakoznak, kikapcsolódnak. S akik korszerűen, a kor igényszintjének és saját igényeiknek megfelelően akarnak élni itt – szülőföldjükön. Ebben a némelyek által csupán „úgynevezett székelyföld”-ként emlegetett térségben.