2019 márciusában az Óváros téren sétáltam Veszprémben, amikor az egyik épület falán megpillantottam egy emléktáblát, amelyen ezt írta: „A hagyomány szerint itt állt a Számmer Nyomda, ahol a magyar nyelvújítás jelentős dokumentuma, a Mondolat készült 1813-ban.” Az emléktáblát 2013 novemberében, a vitairat kiadásának 200. évfordulóján helyezték el az illetékesek.
De mit kell tudni a Mondolatról? Múlt héten a nyelvújítás volt a központi téma, és természetesen Kazinczy Ferencről sem feledkeztem meg. Sőt arra is kitértem, hogy mint bármilyen korban, a nyelvújítás korában is voltak ellenzők, vagyis olyan személyek, akik fenntartásokkal viseltettek az újításokkal szemben. Őket ortológusoknak nevezték, míg az újítás hívei voltak a neológusok.
A bevezetőben említett Mondolat egy híres gúnyirat volt a nyelvújítás ellen, amelyet a nyelvész, levéltáros, Somogyi Gedeon szerkesztett és adott ki kétszázkilenc évvel ezelőtt. „Alapja egy olyan kézirat volt, melyet dr. Szentgyörgyi József debreceni orvos, Kazinczy jó barátja állított össze még 1808 körül, a német Schulznak az új németséget gúnyoló munkájának mintájára, »a nyelvújítók (neológusok) korcs szavaiból, idegenszerű és affektált stílusában«” – olvasható az egyik budapesti tanácsadó és szolgáltató iroda honlapján.
A gúnyirat főként Kazinczy Ferenc ellen fordult, akinek a Tövisek és Virágok című, támadó epigrammái miatt fellázadtak az ortológusok. 1815-ben megszületett a Felelet a Mondolatra című gúnyirat, amely Kölcsey Ferenc és Szemere Pál nevéhez fűződik. Ők megtorlásul az ósdi stílust parodizálták ki, és Somogyit tették szánalom és nevetség tárgyává.
A hosszú évekig tartó vitát Kazinczy Ferenc Orthologus és Neologus; nálunk és más Nemzeteknél című tanulmánya zárta le 1819-ben. A közoktatásban is érvényes tudományos narratíva szerint az értekezés határpontot jelent a magyar nyelvújítás történetében, és végső soron a magyar irodalmi nyelv, illetve a magyar köznyelv sikeres megújulását eredményezte.
A nyelvújítás korából számos szó és kifejezés maradt fenn, viszont jó néhány feledésbe merült. Jövő héten több példát is felhozok majd, hisz – ahogy korábban is említettem – ezt az időszakot nem lehet belesűríteni néhány percbe. Búcsúzóul egy Kodály Zoltántól származó idézetet szeretnék megosztani a hallgatókkal: „A magyar nyelvművelésnek nagy és szép múltja van. A nyelvújítás óta, melyhez hasonló arányú mozgalmat más nép történetében nem ismerünk, hosszú a sora azoknak, akik nyelvünk szebbé, jobbá, tisztábbá tétele érdekében fogtak tollat.”