Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség ma délelőtt hallgatta ki a mezőgazdasági minisztert, abban az ügyben, amelyben hivatali elődje Adrian Chesnoiu érintett. Utóbbit azzal gyanúsítják, hogy idén február 9-e és április 11-e között utasította egyik beosztottját, aki több vizsgabizottságnak is a tagja volt, hogy ossza meg egyik a minisztérium alárendeltségébe tartozó megyei igazgatóságoknál négy különböző állásra meghirdetett versenyvizsga tételeinek egy részét. A tételeket utólag eljuttatták négy jelentkezőnek, akik közül hárman megszerezték az állást. Az egyik jelölt a miniszter közbenjárására megkapta az állást, noha nem ért el megfelelő pontszámot. A DNA még júniusban arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy vonják meg Adrianu Chesnoiu mentelmi jogát az ellene indítandó vizsgálat miatt, ő pedig még aznap lemondott tisztségéről. Petre Daea a kihallgatás előtt annyit mondtott az újságíróknak, hogy tanúként idézték be – ám a nagyjából egy órás kihallgatás után már nem kívánt nyilatkozni a sajtó képviselőinek.
A PSD részvételével folytatódnak a kormányalakítási tárgyalások
Az Európa-barát kormánypártok folytatják a tárgyalásokat, miután tegnap este is tárgyalóasztalhoz ültek a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, az…
Tovább...Ma tették le az esküt a honatyák, a botrányok sem hiányoztak
Ma délelőtt tették le az esküt az újonnan megalakult parlament két házának képviselői és szenátorai, ezzel megalakultnak tekinthető az új…
Tovább...Részvétét fejezte ki Ciolacu a magdeburgi támadás ügyében
Marcel Ciolacu miniszterelnök részvétét fejezte ki a németországi magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett támadás miatt. A román kormány szolidáris német barátaival…
Tovább...Matteo Salvinit felmentették első fokon
Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt azzal, hogy 2019-ben belügyminiszterként megtagadta a kikötési engedélyt a tengerből kimentett migránsokat szállító spanyol…
Tovább...