Nem árt szétnézni Kárpát-medence szerte, ráébredhetünk szűkebb szülőföldünk rejtett valóságára.
Az, aki véletlenül a vajdasági Firigyfalvára téved, s gyorsan el is suhan autójával, talán meg sem tudja, hogy legendás földön jár, Ajtony földjén, ahol Gellért püspök erősítette meg a nyugati kereszténységet. A felületesen szemlélődő azt láthatná, hogy a falu kihalóban, s története is csak másfél évszázados. Ezt hitték a helybéliek is, amíg egy periratból ki nem derült, hogy a falu idén 763 éves lesz. Történelme pedig reményt is nyújthat az erdélyi csüggedőnek, ki lépten-nyomon annak tanúja, hogy kiürülnek a székelyföldi falvak, feloldódik a nagyvárosok magyarsága. A bánáti település amolyan búvópatak-falu. A középkorban Fehéregyháznak hívták, utalva arra, hogy szép fehér temploma volt. Aztán eltűnt térben és időben, hogy újra felbuzogjon az élet, immár Firigyfalván, úgy hogy lakói már nem is emlékeznek településük nevének eredetére.
A felületes szemlélő azt jósolja, ismét a föld alá bukik a település történelmének pataka. Csakhogy a helybéliek nem akarnak ebbe beleegyezni!
Kónyáék kis zöld oázist tartanak fenn, hogy gyerekek és felnőttek megtapasztalhassák a természetközeliség élményét. A falu végén fiatal házasok serénykednek, megpróbálnak visszatelepedni a szülőföldjükre. Regina, az ötödikes kislány színésznőnek készül, mesevetélkedőkre jár szerte Délvidéken és nagyijának meséli az okos csacsi történetét, ahányszor csak kéri.
Újhelyi Nándor, a törökkanizsai önkormányzat tagja meg is sértődik, ha valaki azt kérdezi, van-e jövője Firigyházának. Azt mondogatja konokul: Azért vagyunk, hogy legyen. Hogy mennyire szereti azt a falut, ahonnan gyökerei valók, bizonyítja az, hogy a falunak emlékháza is van. Nem a faluban, hanem a falunak. Bemutatják, felmutatják mindazt, ami bizonyítja egykori lakóinak törekvését, hogy megmaradjanak. Az emlékház várja Kárpát-medence magyarjait, hadd látogassák meg, hadd merítsenek erőt azok, akik erősebbek, számosabbak ugyan, mint a firigyháziak, de nem hogy nem hisznek, még csak nem is hallottak a búvópatak-falvakról. Márpedig hallania kell róluk mindenkinek, ki kishitű, s tanulnia kell azok példájából, kik a magyar történelmet a medrében igyekeznek tartani.
Hazatérve Erdélybe, számos búvópatak-falut fedezhetünk fel, gyakran szülőfalunkat, nagyszüleink faluját. De immár érezhetjük a Firigyháza példáján, hogy az életre ítélt búvópatak-falvaknak őrizni kell a medrét! Bátorításként pedig ismételgethetjük Újhelyi Nándor szavait: Azért vagyunk, hogy legyen jövő. Nemcsak tömbben, nemcsak szórványban, hanem a búvópatak-falvakban is, mert egyetlen településből sem válik zárvány, ha mi nem engedjük elfelejteni szellemi kisugárzását.