Ma van húshagyókedd. Hivatalosan ma ér véget a farsang, holnap már hamvazószerda, a nagyböjt első napja. De nem lennénk mi, gyarló emberek, ha a vigalmat követő tilalmi időszakba ne csempésztünk volna be még egy napot, amelyen ki lehet rúgni a hámból, a torkos csütörtököt. A nyugati kereszténységben gyökerező néphagyomány szerint a mai nap a húshagyó, avagy húshagyat, húshagyókedd. A Katolikus Lexikon szerint neve arra utal, hogy a nagyböjtre készülődve húshagyókor utoljára esznek húst, mintegy elbúcsúznak a hústól. Olaszul carnevale e nap neve, s ezt tudva máris értelmet nyert a nyugati keresztény kultúrában a farsangi időszakot átívelő karnevál szavunk, mint a vidámság és a bőség szinonimája. De visszatérve a húshagyatra: a hús elhagyása a föltámadásig, húsvétig – azaz a hús ‘vételének’ napjáig – tart.
A hagyomány szerint a tél és a tavasz közötti szimbolikus küzdelem az óév temetésével kezdődött, s a mai nap éri el tetőpontját. Ezt példázza Cibere vajda és Konc király harca. Mint tudjuk, mindig Cibere győz, és kezdődik a böjt.
A szakemberek feljegyzése szerint több csíki és gyergyói faluban húshagyókeddi szokás volt a dúsgazdagolás, az ördögfarsang néven is emlegetett Lázár-játék: a legények mutatták be a dúsgazdag és a szegény Lázár példázatát.
Holnap már hamvazószerda, a nagyböjt kezdő napja a latin szertartású egyházban, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. Nevét onnan kapta, hogy a bűnbánókat külön szertartással, a hamvazással indították a vezeklés útjára. Erre a vezeklési formára utal hamut szór a fejére szólásunk is.
A mindentudó lexikon szerint a torkos csütörtök a farsang különleges napjainak egyike, valaha a magyar népszokásoknak is része volt. Ezen a napon bőségesen fogyasztottak zsírban gazdag, és egyben a farsangi időszakhoz kötődő ételeket (pl. fánk), valamint megengedett volt a szokásosnál mohóbban, torkosabban étkezni. A Katolikus Lexikon azonban megjegyzi, hogy „az e naphoz kötődő bőséges táplálkozás oka lehetett az is, hogy a húshagyó keddről megmaradt éltelt el kellett fogyasztani a következő napok szigorú böjtje miatt”. Szintén e forrás szerint e napon „jó ételeket bő zsírral szoktak főzni, fánkot sütni. A lakmározásban másokat is részesítettek, elsősorban istennébe (azaz Isten nevében) a szegényeket, koldusokat; megkínálták a betérő vendéget, vándort is. A szólás szerint e napon lakomáznak, sütnek, főznek, szegényeket vendégelnek.”
Mára változtak a szokások. A farsangot már hol szombaton, hol vasárnap elbúcsúztatták. Bizonyára azért a hét végén, mert a kedd mindenki számára munkanap. Azaz a munkába járó emberek számára. A tanuló ifjúság pedig olyankor iskolában van. A farsangot lezáró mulatság tehát húshagyókeddről a farsang utolsó szombatjára, vasárnapjára került, s ezzel összahangba is került a nyugati országokban honos karnevállal – már tisztáztuk az előbb, hogy az olasz carnevale és a latin carne vale jelentése ‘hústól elbúcsúzni’ –, amely általában Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén kezdődik és a hamvazószerda előtti vasárnap ér véget.
Itt azonban dilemma fogalmazódik meg bennem: népszokásnak lehet-e nevezni a nem spontán módon létrejött, hanem szervezett ünnepet, és hagyományápolásnak nevezhető-e a hagyományos ünnep napjának költöztetése.
No de ez csak amolyan kekeckedés részemről, örülök, hogy településeinken még vannak közösségek, amelyek tagjai ismerik ezt a szokást – másokkal egyetemben – s azon vannak, hogy a maguk szórakoztatására azt ismételten megéljék, továbbadják. S vigasztalásomra szolgáljon, hogy mára – azaz húshagyókeddre – is terveztek farsangtemetést a környékünkön.