Talán emlékeznek még a rádióhallgatók, hogy 2021 tavaszán meglehetősen nagy visszhangot keltett Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnöknek az az igyekezete, hogy több román és magyar művelődési intézményt összevonjon, azzal a jelszóval, hogy az átalakítások és az elbocsátott személyzet nyomán jelentős pénzösszegeket lehet megtakarítani, majd azokat más, a közösség számára hasznos célokra fordítani. Mindenféle tüntetés, nyilatkozat, aláírásgyűjtés, sőt még a politikai állásfoglalások ellenére is, a megyevezető jórészt át is vitte az akaratát, és a váradi média szerint nemrég be is számolt az eredményről: egy dél-bihari falu határában felavattak egy olyan kisebb hídat, amely az így átirányított megyei költségvetési pénzekből készült. Voltaképpen elbocsátott vagy átszervezett írók, szerkesztők, muzsikusok, színészek és bábszínészek, néptáncosok megspórolt fizetéseiből vagy amúgyis a legalacsonyabb szinten mozgó szerzői jogdíjaiból.
Mintha össze lehetne mérni egy híd szilárdságát, alkotóelemeinek teherbirását és időállását az irodalom, a képzőművészet, a zene és egyáltalán az alkotó gondolkodás értékeivel.
A közigazgatási előljáró buzgólkodásának azonban lett egy másik eredménye is. A Holnap Kulturális Egyesület, amely addig önálló jogi személyként a Bihar megyei tanács alárendeltségében működött, és havi rendszerességgel megjelentette a Várad című folyóiratot, nem adta fel a küzdelmet és tavaly márciusban önállóan, más anyagi források után nézve elkészítette az Újvárad névre keresztelt havi kiadványt, amelynek – láss csodát! – decemberben a tizedik száma is megjelent! És most, közel egy esztendő teltén, már meg is lehet vonni a mérleget, hogy hol helyezkedik el a lap abban a nem túlságosan bőséges erdélyi magyar folyóirat kinálatban, amelyet leginkább a kolozsvári Korunk, a marosvásárhelyi Látó, a csíkszeredai Székelyföld, a kolozsvári Helikon, és az aradi Irodalmi Jelen fémjelez, kisebb, rapszódikusan megjelenő, más erdélyi magyar kiadványokról nem beszélve.
Nos, egyértelműen elmondható, hogy a modern grafikai kivitelezésű és tipográfiai szempontokból is kimondottan igényes, nem csupán a hagyományos, hanem a vizuális kultúra korszerű elemeit is felhasználó folyóirat megtalálta a maga helyét azokon a köztes tereken, amelyek az önálló irodalmi alkotások, az értekező próza, a színház, a képzőművészet, a társadalmi kutatások határmezsgyéin alakultak ki. És nem is akárhogyan, hanem a földrajzi határokon is átnyúlva magához vonzotta a kevésbé ismert középkorú és fiatal magyar szerzők egész sorát, arról sem feledkezve meg, hogy minden számában keresse a kapcsolatot a hazai magyar és román szellemi élet között. Az Újvárad nagy erénye többek között a Galéria rovat, amely megpróbálja közelebb hozni az olvasóhoz, nézőhöz a huszadik és huszonegyedik századi avangárd illetve posztmodern törekvéseket, és roppant rokonszenves az is, ahogyan nem merül el az úgymond nagy történelmi múltban, hanem amolyan mikrótörténelmi adalékokkal igyekszik kibontani a századfordulós, boldog békeidőket ugyanúgy, mint a huszadik század második felét.
És ha ehhez még hozzáteszük azt is, hogy a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában az elmúlt hónapokban több könyv is megjelent, akkor elénk tárul az a teljes kép, amely azt igazolja, hogy az ország nyugati felében olyan szellemi műhely alakult ki, amely minden tekintetben méltó a váradi nagy elődökhöz. Még egy boldog és eredményes új évet tehát az Újváradnak, amely megmutatta, hogyan lehet talpon maradni nehezebb időkben is!