A 2007-ben elhunyt Domokos Géza, a Kriterion kiadó egykori igazgatója, a Kriterion alapítvány elnöke, 1995 őszén javasolta Kriterion Koszorú létrehozását és adományázását mindazon romániai magyar személyiségeknek, akik maradandó életművükkel szolgáltak rá a közösségi elismerésre, illetve azoknak a fiatalabb értelmiségieknek is, akik az erdélyi magyarság európai nyitása, nemzetközi elismertetése érdekében cselekedtek és cselekednek.
Domokos Géza javaslatára, a megalapítás évében, az első koszorút az alapítvány Jakó Zsigmond történész professzornak itélte oda, ezután a kitüntetést következetesen átadták majd minden esztendőben.
A muzikológus László Ferenc, a néprajzos Faragó József, a nyelvkutató Péntek János, a karvezető Szilágyi Zsolt, az irodalomtörténész Marosi Ildikó, a festőművész és művészetszervező Jakobovits Mikós, a könyvtervező grafikus Deák Ferenc, az elméleti fizikus Toró Tibor, a költő Kányádi Sándor, a színházi rendező, Tompa Gábor– íme csupán néhány név az erdélyi szellemi élet azon kiválóságai közül, akik megkapták ezt a sajátosan erdélyi elismerést és akik közül – sajnos – már többen nincsenek az élők sorában.
Mint annyi minden mást, a vírusjárvány az utóbbi két esztendőben a Kriterion koszorú átadási ünnepségeit is befolyásolta, holnap azonban Csíkszeredában, a Csíki Moziban, újból megtartják. A rangos elismerés ezúttal a hetven esztendős Markó Béla még korántsem lezárt életművét koszorúzza, és amint az alapítvány kuratóriuma roppant tömören megfogalmazza “több évtizedes, értékteremtő szépirodalmi munkásságáért, a romániai magyarság életében betöltött közösségi szerepvállalásáért.”
Ez a szerepvállalás a romániai rendszerváltás előtti és utáni évekre is kiterjed. 1989 előtt mint költő, folyóiratszerkesztő, tankönyvszerző, utána pedig mint a romániai magyarság legnagyobb érdekvédelmi szervezetének a vezetője, tizennyolc éven át.
Amikor pedig 2011-ben úgy döntött, hogy visszavonul az elnökségből, rá egy évre a kormánytisztségekből is, majd újabb szenátori mandátumra sem pályázik, azóta egyre több verset, esszét, értekező prózát ír és közöl, rendszerint folyóiratokban, napilapokban, majd azokat összegyűjtve, kibővítve, önálló kötetekben is.
Versei egyéni világokat és életérzéseket vetítenek ki a költészet újra megtalált és egyre találékonyobban felhasznált eszközeivel, publicisztikai írásaiban pedig történelmi vagy aktuálpolitikai, irodalmi vagy társadalmi, ünnepnapi vagy hétköznapi összefüggésekben voltaképpen az erdélyi magyarság közösségi sorsán töpreng.
Megfogalmazásai mindig árnyaltak, soha nem kinyilatkoztatások, hanem értelmes vitára késztetőek. Amit azonban Markó sarkigazságként megfogalmaz, az számára vitathatlan: úgy érzi, hogy alapvetően szükség van az erdélyiségre, annak a magyarságot gazdagító, de a másságot is figyelembe vevő fogalomrendszerére. Ugyanúgy, mint a magyar nemzetrészek közötti egyenrangúságra, a mellérendeltségre és nem az alárendeltségre, annak a bölcsességére, hogy ne kivánd másoktól azt, amit magad sem teszel meg, hogy ne élj egyik országban úgy, mintha a másikban élnél.
Többek között ezt írtam egyik legutóbbi könyvéről, és azt hiszem, hogy ebben a gondolatban ott rejlik Domokos Gézának az az életbölcsessége is, amely a Kriterion koszorút létrehozta.