Hivatalba lépett  a liberális Nicolae Ciucă vezette nagykoalíciós kormány. A kabinet tagjai csütörtökön este letették az esküt Klaus Iohannis államfő előtt. Előzőleg a parlament kétharmados többséggel szavazott bizalmat a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakult kormánynak.

Az elnöki hivatalban tartott beiktatási szertartás alkalmával Klaus Iohannis államfő megállapította, hogy a politikai válság véget ért, a világjárvány, az energetikai válság azonban nem, a polgároknak pedig megoldásokat várnak.

Az elnök szerint nemcsak megoldandó gondok, hanem példátlan lehetőségek is várnak az új kormányra, hiszen a nemzeti helyreállítási terv keretében jelentős összegeket lehet közhasznú beruházásokra fordítani. Iohannis elismerte: nem volt könnyű olyan koalíciót létrehozni, amelynek pártjai eddig egymás ellen harcoltak, de most széles parlamenti többséggel rendelkező, erős kormány jött létre, amelyet arra buzdított, hogy teljesítse a választók elvárásait.

A PNL által jelölt Nicolae Ciucă kabinetjében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tárca nélküli, Sorin Grindeanu, a PSD elnökhelyettese pedig a közlekedési tárca vezetésével is megbízott miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be. A legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező PSD-nek 9, a miniszterelnöki posztot az első másfél évben elfoglaló PNL-nek 8, az RMDSZ-nek pedig – a kormányfőhelyettesen kívül – három minisztere van a kormányban.

Az 2024-es parlamenti választásokig érvényes, csütörtökön aláírt koalíciós megállapodás szerint a PNL és a PSD felváltva tölti be a kormányfői tisztséget, Ciucă tehát másfél év múlva, 2023 májusában átadja helyét a PSD miniszterelnök-jelöltjének.

A kormányfő bejelentése szerint az első hivatalos kormányülésen költségvetés-kiigazítást hajtanak végre, egyebek mellett azért, mert az egészségügyi tárcának nincs már fedezete a decemberi bérek kifizetésére.


A magyar közösség érdekeit a következő időszakban a kormány tagjaként hatékonyabban tudja képviselni, mint ellenzékben az AUR és az USR mellett – indokolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a koalíciós kormányzás folytatását, miközben a két nagyobb párt a magyar érdekvédelmi szervezet szavazatai nélkül is kényelmes többséggel rendelkezne a törvényhozásban. Kelemen Hunor szövetségi elnök egy meglepő információval is szolgált a 10 perc Bukarest 29. kiadásában: az RMDSZ kezdeményezésére jött létre az új kormányban a családügyi minisztérium.

A szövetségi elnök elmondta, a családvédelem és -támogatás az RMDSZ egyik legfontosabb célkitűzése. Ezért kezdeményezték azt, hogy az új kormányban legyen egy családtámogatással foglalkozó minisztérium. A kormányprogramba ugyanakkor beírták azokat a terveiket, amelyek jobb és kiszámíthatóbb életet biztosítanak: adókedvezményeket és adóleírást a többgyerekes családoknak, lakásvásárláshoz vagy lakásépítéshez támogatás a fiatal családoknak, autóvásárlási támogatás. 2022 januárjától ugyanakkor emelik a szociális juttatásokat, nyugdíjakat, a minimálbért és a gyereknevelési támogatást is. „Mindezt úgy sikerült tető alá hoznunk, hogy nem emelünk adókat, illetékeket a következő évben” – húzta alá.

Kelemen ugyanakkor úgy véli: egy közel 70 százalékos többséggel bíró kormánynak be kell vállalnia fontos reformokat is. Az RMDSZ szempontjából a legfontosabb az alkotmány revíziója – mindenekelőtt annak tisztázása, hogy milyen típusú köztársaság Románia. „Mi a parlamentáris köztársaság bevezetését fogjuk javasolni a partnereinknek” – jelentette ki.

A politikus szerint a következő időszakban is szükség lesz olyan intézkedésekre, amelyek lehetővé teszik minél több emberi élet megmentését, minél jobb kórházi feltételek biztosítását. Az intenzív terápiás ágyak számát szerinte tovább kell növelni.

A szövetségi elnök ugyanakkor nagyon bízik abban, hogy ez a koalíció meg tudja őrizni ezt a többséget és stabilitást nyújt az országnak, mert egy olyan lehetőség előtt áll, amelyre nem volt példa az elmúlt harminc évben: az újraépítési alapból 30 milliárd euró, az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny programból 10 milliárd euró áll települések, többek között a magyar közösségek fejlesztésére.

„Két dolgot biztosan állíthatok. Nem lesz könnyű dolgunk ebben a koalícióban, ugyanakkor bennünket továbbra is az egyenes beszéd fog jellemezni, és minden döntésünkkel a magyar közösség érdekeit fogjuk képviselni!” – fogalmazott videoüzenetében Kelemen Hunor.