Miközben a mai téma után kutattam, az egyik cikkben rátaláltam Skoff Elza történetére. Az első bekezdésben csupán ennyit írtak róla: „Száztizenhat éve, 1905. november 19-én megszületett Skoff Elza, a Magyar Rádió bemondója, korrektor.” Később az is kiderült, hogy 1941 júniusától dolgozott a Magyar Rádióban bemondóként, emellett több nyelven beszélt.
Egyebek között ezt nyilatkozta magáról: „Németül, angolul, franciául és olaszul valóban jól tudok természetesen a magyar anyanyelvemen kívül. Írásban meglehetősen jól bírom az orosz és a spanyol nyelvet is… Jórészt a rokonaimnak köszönhetem, hogy több nyelven beszélek. Családom egy része Németországban, más része Angliában és Skandináviában él, és gyerekkorom óta igen sok időt töltöttem el náluk. A nyelveket idehaza tanultam meg, de a kiejtést és a gyakorlatot külföldön sajátítottam el. A Sorbonne nyelvtanfolyamait is látogattam, szenvedélyem volt a nyelvtanulás, így könnyen ment a dolog.”
Elsősorban azért szerettem volna róla beszélni a mai részben, mivel úgy éreztem, hogy valamilyen szinten köze van a magyar nyelv napjához, amelyet múlt héten ünnepeltünk. Ugyanakkor eszembe jutott egy Jókai Anna-idézet is, amely így szól: „Ha az ember nem az anyanyelvén beszél, egy icipicit hazugságra kényszerül mindig. Nem azt mondja, amit valójában szeretne, hanem amit zavar nélkül ki tud fejezni. Aki az anyanyelvét felejti el, az őszinteséget felejti el örökre.” Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon Skoff Elza mit mondott volna erről…
A népszerű rádiós életében egyébként fontos mérföldkő volt 1945. május elseje, amikor újra megkezdte rendszeres adását a Magyar Rádió. Aznap ő volt az első bemondó, aki a rádió mikrofonján keresztül megszólalt, a hallgatók pedig tőle hallhatták a még romokban heverő főváros hét pontján elhelyezett hangszórókon keresztül ezt a híres mondatot: „A Magyar Rádió végre magyar!”
Skoff Elzát később a politikai nézetei miatt eltanácsolták a rádiótól, 1956 után azonban visszahívták, és a Szív küldi bemondója lett. Később más beosztásba került a rádiónál: fordítóként és korrektorként dolgozott. A neve amúgy a Lokomotiv GT A rádió című dalában is elhangzik: „Bár Skoff Elzát és Filotás Lilit kevesen ismerték, / Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.”
A bemondónő külföldi tartózkodásai alatt majdnem drámai színésznő lett: előbb egy londoni színigazgató akarta felléptetni, majd a norvég Nemzeti Színház igazgatója kereste meg egy hasonló ajánlattal. Ezzel kapcsolatban egy interjúban ezt nyilatkozta: „Ha valóban van ilyen tehetségem – én nem vagyok biztos benne –, akkor most, műsorközlő koromban igazán hasznát veszem a helyes és szép beszédnek.”