„A tudomány döntő kérdése nem a »mit tudok?, hanem« a »honnan tudom, amit tudok?«. Hiszen ha nem tudom szakszerűen demonstrálni, hogy honnan tudom – akkor az nem tudomány, legföljebb hagyomány, sejtés vagy intuíció” – idéztem Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító szavait. Az ok egyszerű: november 3-án volt a Magyar Tudomány Ünnepe, amely kitüntetett esemény a magyar tudomány eredményeinek magyarországi bemutatásában.
A Magyar Tudományos Akadémia által tizennyolc éve megrendezett programsorozat hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik; az idei mottó így hangzik: „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”. Fő üzenete, hogy csak a tudományos tények és összefüggések ismeretében vállalkozhatunk a környezetünkben zajló folyamatok megértésére, illetve azok várható következményeinek felmérésére, befolyásolására.
A Magyar Tudomány Ünnepe jó ürügy volt arra, hogy beszéljek a tudományos stílusról. A Nyelvművelő kéziszótár szerint „mivel a tudományos szövegek a valóság törvényeit, jelenségeinek pontos leírását, a dolgok összefüggését, kölcsönhatását kívánják szóban vagy írásban rögzíteni, szükségképpen világosnak, egyértelműnek, logikusnak kell lenniük. Ezért uralkodik bennük az értelmi túlsúlyú kifejezésmód, háttérbe szorítva az érzelemnyilvánítás és a képszerűség eszközeit, valamint a nem műszó, szakkifejezés rendeltetésű, egyéni alkotású nyelvi elemeket”.
A tudományos stílusú írásokban többnyire kijelentő, gyakran többszörösen összetett mondatokkal találkozunk. A szerzőknek nemcsak a szakmájukhoz kell érteniük, hanem ahhoz is, hogy a mondanivalójukat lehetőleg ne tűzdeljék tele túl hosszú, sokszorosan alárendelt, szerteágazó mondatszövevényekkel, hacsak nem akarják megnehezíteni az olvasó vagy a hallgató dolgát. Az idegen vagy az idegenszerű műszavak helyett például érdemes megkeresni a pontos, közérthető és lehetőleg kellemes hangzású magyar megfelelőket, bár ezt jelentősen megnehezíti az a tény, hogy napjainkban az egyes tudományágak egyre inkább összemosódnak, átfedik egymást. „Ennek következtében az eredetileg egyértelmű szakszavak bizonytalanul többjelentésűvé válnak (például a szimbólum mást és mást jelent a stilisztikában, a matematikában és a filozófiában; ugyanígy naturalizmus, realizmus; metafizikus, transzcendens; belevetítés, kivetítés – mindegyik szakszóként!) – olvasható a Nyelvművelő kéziszótárban.
Hogyan lehet elkerülni a tudományágak közötti nézetkülönbségeket, műszóhasználati ütközéseket? A válasz egyszerű a szakemberek szerint: nem árt, ha a szerző már jó előre közli, melyik jelentésében alkalmazza az illető megnevezést.