Ezt a jegyzetet egészen biztosan nem írom meg, ha nem ugrik a szemembe egy mém – a lehető legegyszerűbben fogalmazva, egy átalakított fotó – a közösségi oldalon. A fotóval egy már semmiképpen nem fiatal erdélyi magyar újságíró saját, oltásellenes, maszkviselés-ellenes, ki- és bejárási tilalom ellenes szövegét kisérte. Valaki, valakik átírták a világszerte jól ismert, az auschwitzi haláltábor bejáratánál levő feliratot, ilyképpen: Vakcin macht frei, és a kolléga ezeket a sok millió ártatlan ember halálára utaló szavakat találta megfelelőnek, hogy saját nézeteit még inkább gúnyorosan aláhúzza. De nem ő volt az egyetlen, hiszen azonos felirat jónéhány nappal ezelőtt előtűnt azon a nem túl nagy létszámú tüntetésen is, amelyet Bukarestben tartottak a korlátozások ellen, miközben a megmozdulást szervező egyik parlamenti párt, az AUR, a Románok Egyesüléséért Szövetség, több olyan karikatúrát jelentetett meg az elmúlt hetekben, amelyeken a még mindig ügyvezető miniszterelnököt Hitlerhez hasonlítják.
Mindkét példa igazolja, hogy bizonyos radikalizálódási folyamatok a hazai társadalomban is kezdenek egyre nyilvánvalóbbá válni, egyének és csoportok olyan szélsőséges politikai, társadalmi törekvések mellé szegődnek, amelyek távol állnak a demokrácia és az általános emberi értékek alapeszméitől.
Miért alakult ez így? Miért történhet meg az, hogy Szebenben festékkel leöntik Brukenthal báró nemrég felállított szobrát, miközben az elmúlt két és fél évtizedben végzett közvéleménykutatások mind-mind arra utalnak, hogy a románok nyolcvan-kilencven százaléka becsüli a szászokat és a németeket, sőt mi több, napjainkban is kézzel-lábbal kapaszkodnak azért, hogy ahol arra lehetőség van, gyermekeiket német általános- vagy középiskolába írassák? Miért üvöltöznek erdélyi és méginkább székelyföldi labdarúgó- vagy más sportcsapatok ellen a moldvai vagy havasalföldi lelátók kisebb-nagyobb csoportjai? Miért fenyegetik halállal, és nem akárhol, hanem Románia parlamentjében az idegengyűlölettel és antiszemitizmussal foglalkozó egyik országos intézmény elnökét, és miért nem szólal fel mellette senki?
Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják annak a több oldalas összeállításnak a szerzőit, akik a román értelmiség körében ugyancsak olvasott Dilema Veche hetilap legutóbbi számában fejtik a nézeteiket és próbálják megérteni, megértetni, hogy mi is megy végbe nem csupán a vírus- és politikai válság sújtotta országunkban, hanem többfele a világon. Felhívják a figyelmet arra a veszélyre is, amely az oltásellenesség tekintetében amúgy is jól érezhető. Valamiféle olyan szociológiai csapdák alakulnak ki, amelyek a radikális csoportokat bármiféle belemagyarázás nyomán sem közelítik a társadalom többségének a nézeteihez, sőt mi több, az online hálózatok, a különböző csoportok méginkább megteremtik azt teret, ahol az emberek a peremre sodródnak. Minél zártabb egy ilyen platform, annál alkalmasabb arra, hogy megerősítse a tagok szélsőséges meggyőződéseit, hiszen mindenki ugyanazokat a nézeteket vallja, így nincs, aki megkérdőjelezné őket.
De nem folytatom. Viszont úgy gondolom, eljött az ideje, hogy a hazai magyar médiában is szembenézzünk ezekkel a folyamatokkal, önmagunkat is sokkal alaposabban megvizsgálva.