Centenáriumot ünnepeltek és felavatták Brassó első, a város magyar személyiségéről mintázott bronzszobrát. Tegnap volt száz éve, hogy Magyarpéterfalván megszületett Szikszay Jenő. Kiválása a világból, akárcsak kiválósága tiltakozás volt a szabadság nélküli Rend abszurditása, embertelensége ellen.
Nem cselekedhetett másként. Értelmiségi volt. Olyan alkotó értelmiségi típus, aki egyfelől akár egyetért azzal a politikai struktúrával, amelyben él, akár ellenzékben áll, semmiképpen sem lehet meg politikai közéleti szerep nélkül, másfelől pedig semmiféle politikai-közéleti szereppel nem tud másképpen azonosulni, mint a maga öntörvényű és belülről vezényelt módján.
A Szikszay Jenőhöz hasonló entellektüel felkelti a „Szervezet” érdeklődését: a szemmel tartás igényét éppúgy, mint a pusztulj a szemem elől indulatát.
Az alkotó értelmiségi ambíciói túlfutnak a hatalom által szűkösen behatárolt, nem csupán elfogadhatatlan, de megismerhetetlen, abszurd kánonok övezte lehetőségeken. Egy ideig jóhiszeműen a hatalommal kötött kompromisszum megvalósíthatóságának az illúzióját táplálja. Ám egyre kevésbé érti, miért van az, hogy miközben a látható hatalom nyilvánosan elismeri munkáját, eredményeit, a láthatatlan hatalom lépten-nyomon gáncsolja, sőt egyre nyilvánvalóbban alkotói lendületének megtörésére, később már szellemi, végül fizikai megsemmisítésére is tör.
Szikszay Jenő tanár volt. Az irodalom megszállottja. Adys frizurát viselt, tanóráin mindig nyakkendőt hordott, zakójának bal felső zsebében kitűrt zsebkendő díszelgett. Pallérozta diákjainak tudását. Amint arra Márton Áron püspöktől kapott megbízatást 1947. március 17-én, amikor ideiglenes rendes tanárnak a brassói Római Katolikus Főgimnáziumhoz kinevezték: „Elvárom, hogy a tanításban fontos nevelő-oktató feladatát a jogos várakozásnak megfelelően pontosan, lelkiismeretesen és lankadatlan szorgalommal teljesíteni és sikeresen megoldani ismerje kedves kötelességének.”
Megbízatását becsülettel teljesítette.
1977 húsvétja előtt zaklatni kezdték. Keresték az iskolában, beidézték kihallgatásra a Szekuritátéra. Vallatták. Nem kevesebbet követeltek tőle, mint hogy ismerje be, kapcsolatban áll a külföldi reakciós erőkkel, hazaáruló. Távollétében a lakásán házkutatást tartottak.
1977 húsvétjának hétfőjén engedték ki a Szekuritátéról. Az orvosi látlelet szerint halála előtt megrugdosták. Búcsúlevelében ezt írta: „Édeseim, Éva, gyermekeim! Méltatlanul megaláztak, bántalmaztak, megfenyegettek, a fenyegetésben benne volt, hogy tönkreteszik a családomat, hát azt nem akarom… Elhatároztam tehát, hogy véget vetek életemnek. Senkitől és semmitől nem félek, csak titeket akarlak megkímélni a hajszától. Könnyes szemmel, de szilárd lélekkel megyek utolsó utamra. Isten veletek… ”
A hamis, megalkuvó élet helyett Szikszay Jenő az autentikus létet választotta.
A szobor, amely Tímár Margit néhai szobrász munkája, s amelyet Sánta Csaba öntött bronzba több annál, mintsem hogy emléket állít egy rendkívüli tanárnak, közéleti embernek. A hiteles lét megélhetőségére figyelmeztet.