Legutóbb a közéleti nyelvről volt szó, és egyebek között megemlítettem, hogy egy-egy szónoklatnál érdemes elkerülni a szerénykedő bevezetést vagy lezárást. Valójában ez a mondat adta az ötletet a mai témához, a szerénykedő nyelvhasználathoz.
Mielőtt felvázolom, hogy pontosan mit is takar ez a fogalom, felolvasom a szerénykedik szavunk meghatározását a Magyar értelmező kéziszótárból: „Szerényen viselkedik, illetve szerénynek mutatja magát vagy kéreti magát.” Néha ilyen és ehhez hasonló mondatokban bukkan fel: „Na, nem kell annyira szerénykedned!” Tompa Mihály például ezt írta 1856 januárjában Arany Jánosnak: „Nagyon szépen nyilatkoznak a lapok, s ezt te teljesen megérdemled, bár mint szerénykedjél is.”
Néha az irodalmi nyelvben is felbukkan ez a kifejezés nem feltűnően van valahol értelemben. Petőfi Sándor Palota és kunyhó című versében például így jelent meg:
„S te kis kunyhó, a magas palota
Szomszédságában, mért szerénykedel?”
Most pedig visszatérnék a legelején említett szerénykedő nyelvhasználathoz, amely a Nyelvművelő kéziszótár szerint sokszor bosszantóan körülményes s nem is mindig őszinte, és meg kell különböztetnünk a valóban szerény, tehát udvarias, tisztelettudó kifejezésmódtól. Az egyik megnyilvánulási formája „a saját személyünk (látszólagos) kicsinyítésére, háttérbe szorítására szolgáló szerény vagy csekély melléknév használata”. Például: „szerény személyem; szerény véleményem szerint”. Emellett gyakran az állításainkat is bizonyos igés szerkezetekkel vezetjük be, például így: „Legyen szabad megjegyeznem a következőket…”
Szintén szerénykedő nyelvhasználatról árulkodik, ha feltételes módba tesszük az igei állítmányt anélkül, hogy annak bármilyen rendeltetése lenne: „Hát itt volnánk!” „Kérnék egy pohár vizet.” A nyelvészek szerint „ebben a típusban elég nehéz megkülönböztetni a valódi szerénységet a modoros szerénykedéstől. Például az udvarias »szeretném megjegyezni…«-féle mondatkezdetet nem szabad sommásan szerénykedőnek minősíteni”.
Az is előfordulhat, hogy indokolatlanul túlhangsúlyozzuk a hallgató személyét, sokszor ironikus mellékízzel. Jó példák erre a következő mondatok: „Köszönöm értékes megjegyzéseidet.” „Olvastam kitűnő munkádat.” „Add át üdvözletem kedves családodnak is!” Nemegyszer fölöslegesen halmozzuk az udvariassági kifejezéseket, már-már a hízelgés látszatát keltve. Például: „Bocsánatát kérem, hogy jelentéktelen ügyemmel rabolom a drága idejét.” Az „ajánlom magamat”, „szeretném tiszteletemet tenni” vagy a „kérem alássan” elavulófélben lévő kifejezések pedig már valósággal humoros vagy gúnyos hatásúak a Nyelvművelő kéziszótár szerint.