A 2010 és 2020 között eltelt időszakban csökkent a közúti balesetekben egy év leforgása alatt meghalt személyek száma, 2020-ban 2010-hez mérten 2377-ről 1646-ra (-31%) esett vissza a halálos áldozatok száma.
A Román Rendőrség (IGPR) közleménye szerint az uniós átlag ezen a téren 37%. Romániában ugyanakkor a súlyos közúti balesetek száma 32,2%-kal, a súlyos sérülteké pedig 35,6%-kal csökkent az említett időszakban.
2020-ban 6273 súlyos közúti baleset történt Romániában, és ezekben 1646 személy vesztette életét, míg 5484-en súlyosan, 2155-en pedig könnyebben sérültek meg. 2019-hez mérten 2369-cel (-27,4%) kevesebb súlyos baleset következett be a közutakon, az elhalálozott vagy súlyosan megsérült áldozatok száma pedig 2859-cel (-28,6%) csökkent. A balesetek közel egyharmadában (1909 baleset) gyalogosok sérültek meg súlyosan, és ez 32,4%-os csökkenést jelent az előző évhez képest – tájékoztat az IGPR.
„A sebességnek az útviszonyokhoz való hozzá nem igazítása és a szabálytalan átkelés a súlyos közúti balesetek két leggyakoribb oka volt 2020-ban. Következnek a sorban a kerékpárosok által elkövetett szabálytalanságok, a gyalogosoknak, illetve a többi gépkocsinak járó elsőbbségadás elmulasztása” – mutat rá a közlemény.