Szárhegy nevét többnyire a képzőművészethez társítjuk. S a művészeteknek, a Szárhegyen létrehozott művésztelepnek köszönhető a Lázár-kastély romjaiból való újjáépítése és a ferences kolostornak az enyészettől való megmentése. A szárhegyi művésztelepet 1974-ben hozta létre a pár éve Csíkszeredában letelepedett, de a környéken született két képzőművész – a ditrói születésű Gaál András és a gyergyóalfalvi Márton Árpád –, valamint a szárhegyi születésű újságíró, Zöld Lajos kezdeményezésére. A kezdeményezés megvalósításában a zsögödi Mester, Nagy Imre támogatását is bírták – noha ő Csíkban, Zsögödben szerette volna létrehozni művésztelepét, de a második világháború kitörése meghiúsította a terve megvalósítását. Így örömmel támogatta az ötletet, mikor a kezdeményezők kikérték róla a véleményét, s akkor sem neheztelt különösebben, mikor a választás Szárhegyre esett, ugyanis még anyagiakkal is segítette az első tábort, hogy vásznat és festéket vásárolhassanak a meghívott művészeknek, biztosítsák az alkotáshoz szükséges feltételeket. Márton Árpád így emlékezik egy interjúban: (Nagy Imrének) „Egy kikötése volt csupán, azt mondta: arra kérlek, hogy a dilettánsokat és az amatőröket kergessétek el.” A szervezők számára a mintát természetesen a modern magyar festőművészetet elindító mozgalom, a Nagybányai Művésztelep, festőiskola szolgáltatta. Nagybánya művészetét a tiszta szellem jellemezte Szokolay Béla megfogalmazása szerint, a szárhegyi táboralapító triász tagja, Márton Árpád a Szármány-hegy alatt telep legfőbb jellemzőjének a szabad szellemet jelölte meg. A tiszta, a szabad szellem pedig az adott kor jelentős művészeit vonzotta a két telepre. Ez adta meg nagyságukat. Márton Árpád mesélte, hogy volt olyan meghívott művész, aki megkérdezte, hogy mi a kötelező téma – ne feledjük, a hetvenes évek közepén, a kommunista államberendezkedés félévszázados létének derekán alapították a tábort! –, s csodálkoztak, mikor közölték velük, hogy nincs ilyen. Azt alkotnak, amit akarnak.
Augusztusban vagyunk, a szárhegyi nagytábor hónapjában. Nagytábornak nevezik, mert a ma már nem egy tábort szerveznek a telepen, hanem többet is, különböző irányzatok, művészi csoportosulások kapnak megnyilvánulási teret. Szárhegy sikerén felbuzdulva, annak mintájára többen – magánszemélyek, mecénás vállalkozók, civil szervezetek, önkormányzati kötődésű szervezetek, művelődési intézmények – alkotótábort szerveznek. Az alapképlet hasonló: a vendéglátó biztosítja az alkotás feltételeit, a művész pedig otthagyott munkájával gyarapítja a szervező képzőművészeti gyűjteményét.
Csíkszentmártonban a napokban tartották a falu neves szülöttje, a néhai Mátyás József festőművész nevét viselő, emlékét őrző művésztábor. A jeles festő, művészpedagógus emlékét azonban nemcsak szülőfalujában őrzik kegyelettel, hanem Déván is, ahol – Torino Bocaniciu, a képzőművészek országos szövetsége dévai fiókja vezetőjének kezdeményezésére – műteremház viseli a művész nevét. Tanítványai hálával gondolnak a művészre és művészpedagógusra, elismeréssel illetik munkásságát, követőinek vallják magukat. Talán nem volna elrugaszkodott ötlet a dévai művészekből is meghívni párat időnként a szentmártoni alkotótáborba, ugyanis a névadó tisztelete, a művészet szeretete és az alkotótáborok szabad szelleme összeköti őket. Az ő szívből jövő gesztusukat hasonlóval viszonozhatnánk.
Szárhegy – Nagybánya kései leképeződéseként – a művészetek gyűjtőpontja. Egyik gyűjtőpontja, mert hát a művészeteket a már idézett tiszta és szabad szellem jellemzi. A többi alkotótábor, művésztelep – ha nem mond le a Nagy Imre által megkövetelt igényességről – hasonló rangos gyűjtőpontokká válhatnak. S ebből nemcsak a művészek, a befogadó közösség, hanem a nagyközönség, a térség is sokat nyerhet. Ismertséget, elismertséget.