Adásunkban a nem régiben a német érdemrend érdemkeresztjének lovagi fokozatával kitüntetett Eginald Schlattner erdélyi szász író, evangélikus lelkészt hallják, amint magyarul is köszönetet mond a magas állami kitüntetés átvételekor. Ezt követően a Lányok, asszonyok Nagy Imre művészetében című csíkszeredai tárlatról és a Kamarazenei Műhely kolozsvári nyitóhangversenyéről hallhatnak.
Eginald Schlattner erdélyi szász író, evangélikus lelkész nem régiben kapta meg a Német Szövetségi Köztársaság magas állami kitüntetését, a német érdemrend érdemkeresztjének lovagi fokozatát. Kivételes munkásságát korábban már elismerte a Babeş–Bolyai Egyetem, amely doctor honoris causa címmel tüntetette ki, a Román Külügyminisztérium, amely 2002-ben Románia kulturális nagykövetévé nevezte ki, valamint az osztrák állam is, amelytől 2004-ben szintén érdemkeresztet kapott.
A 87 éves Eginald Schlattner a Nagyszeben melletti – a szászok által Ritbarch-nak, irodalmiasan Rothberg-nek nevezett – Veresmarton él és ott is szolgált evangélikus lelkészként 1978-tól nyugdíjazásáig. Nem telepedett ki Németországba annak ellenére, hogy hívei, sőt felesége, gyermekei és összes rokona kivándorolt.
1998 és 2005 között jelent meg Bécsben az a három nagysikerű regénye – a Vörös kesztyű, a Fejvesztett kakas és a Zongora a ködben című -, amely önéletrajzi elemekkel tárgyalja az erdélyi szászok tragédiáját az 1943 és az 1950-es évek között. A főszereplő minden esetben egy polgári származású erdélyi szász kamasz vagy fiatalember, akiben az olvasó könnyen felismerheti a szerzőt. A hitből, fájdalomból és reménytelenségből született trilógiát eddig nyolc nyelvre fordították le, az első két könyv magyarul is olvasható. A hatalomra került kommunisták kegyetlenségeiből és kisebbségellenes politikájából ihletett regényeket Radu Gabrea rendező megfilmesítette.
Eginald Schlattner mindezek ellenére mégsem tartja magát írónak, csak egyszerű erdélyi falusi papnak, aki viseli keresztjét és végzi a dolgát. Német és román nyelvtudása mellett magyarul is beszél, édesanyja Budapesten született 1912-ben, anyai nagyanyja a magyar nemesi származású Sebess-Zilahi Berta. Amikor június 24-én Németország nagyszebeni konzulátusán átvette a német Érdemrend érdemkeresztjének lovagi fokozatát, fontosnak tartotta, hogy magyarul is felszólaljon. Tette ezt a Homo transsilvanicusra, illetve a marosvécsi kastély egykori íróközössége – a helikoni asztal körül együtt ülő erdélyi magyar, szász és román írók, költők – szellemiségére hivatkozva.