Ha amerikai lapokat olvasok határozottan az az érzésem, mintha a mi 50-es éveink egyfajta tökélyre emelt, szinte már bársonyos diktatúrája elevenedne meg. „A Cancel culture jelszava a az amerikai baloldal új elvakultságának szimptomatikus megnyilvánulása. – véli a francia Figaro vezércikkírója. A jelenség főként az amerikai egyetemeken dívik, de terjeszkedőben van. A kifejezés nem … közvetlenül a kultúra eltörlésére vonatkozik, ahogyan az angol nyelv felületes ismeretében vélhetnők. Voltaképpeni jelentése a kiiktatás (annulation) kultúrája, melynek jegyében indexre kerül mindenki, aki bármely okból a rassszizmus, a homofóbia, vagy szexizmus gyanújába kerül.
A bizonyítás merőben fölösleges. Akire a gyanú árnya vetődik, az már menthetetlen. A „progresszív” cenzúra áldozatainak száma fergetegesen növekszik. A tüntetők hírdetőtábláinak kedvenc lózungja White silence is violence (magyarán a fehér hallgatás az erőszak elfogadása, szó szerint mag az erőszak. A baloldal ezzel a jelszóval önmaga ellen fordul. A feliratos táblákat ugyanis főként fehérek emelik a magasba. Ha pontosan szeretnénk fogalmazni azt kellene írnom, hogy amerikában a fehér mazochizmus üli diadalát.
Ez a fajta mazochizmus Európában sem ismeretlen. Angela Merkel Willkommenskultúrja ugyanennek a mazochizmusnak a megnyilvánulási formája. A fehér európai ember évezredes gyarmati gaztettei nyomán, ma azzal próbálja (fennsőbbrendűségi érzését annihilálni (hogy én is a balliberális beszédmód kedvenc kifejezésével éljek), hogy könnyekig meghatódik azon az erkölcsi nagyszerűségen (mindközönségesen jóságon), melyet ma egykori áldozataival szemben tanúsít.
A mazochizmus és a szadizmus kölcsönös összefüggése közismert, a két jelenség akkor vezet kiegyensúlyozott szexuális gyönyörhöz, ha a szerepek váltakoztathatók. Társadalmi relációkra lefordítva azonban a mazochnismus nem kölcsönös inkább a felsőbbrendűségi érzés fenntartásának szifisztikált eszköze. Az önmagát felsőbbrendűnek tekintő fél mazochizmusával korábbi dominanciájának megőrzésére törekszik.
Az amerikai fehérek térdre esnek a feketék (pardon afro-amerikaiak előtt), de arról szó sincs, hogy mértéktelen arányú uralmi pozícióikat átengedjék az utóbbiaknak. Éppenséggel azért esnek térdre, hogy megőrizhessék őket. Hogy bizonyítsák: sok évszázados (akkor még tényleg természetesnek számító) visszaéléseik dacára ma már erkölcsileg méltóak arra, hogy továbbra is fenntartsák korábbi privilégiumaikat.
Térdre esés ide vagy oda, a kiegesztelni szándékozottaknak továbbra sincs joguk saját egykori, vagy az újabb keletű a bevándorlás során magukkal hozott nyelvükhöz és kultúrájukhoz. Angollá, németté, franciává, spanyollá, hollanddá, svéddé kell nemesedniük.
E cél érdekében az utóbbiak akár arra is hajlandók, hogy saját kultúrájukat (a civilizációval szembeállított szellemi javaikat, az úgynevezett műveltséget) megtagadják. Angela Merkel egyik török származású, szocialista eszmeiségű német tanügyminisztere úgy is vélte, hogy német kultúra nincs, csak német nyelv van. (Az igazság persze az, hogy egységes német kultúra nincs csak németországi kultúrák és nyelvek vannak. A hatalom sajnos Németoszágban is az utóbbiak – a hagyományos terminológia szerint a tribalizmus felszámolására törekszik, s a német hegemóniát pusztán a nyelvre próbálja alapozni, abban a reményben, hogy a német nyelv, mely – tagadjuk vagy elismerjük, egyre meg – a németség hegemóniájának garanciája marad.) Így aztán a kultúra manapság valamiféle „szégyenletes” dologgá, minden rasszizmus és nacionalizmus forrásává válik. Ami egyedül számít, az a civilizáció. A nyelv immár nem kultúra hordozója, hanem az a lingua franca, mely a civilizációt – definíció szerint a társadalom fejlődésének a barbárság után következő, a munkamegosztást létrehozó korszakát – világszerte uralkodóvá teszi.
Az amerikai Cancel culture gyakorlatilag nem is jelent egyebet, mint a kultúra, s az ezzel összefüggő szabad gondolkodás képviselőinek a szellemi életből való eltávolítását.
A szép új világ egyetemein egyre gyakoribb jelenség, hogy a diákok a szó szoros értelmében elüldözik azokat a tanárokat, akik az ő „civilizált”, a kultúrát szexualitással, fogyasztói morállal felcserélő, minden múltbelit elutastó messianisztikus eszmevilágukat nem helyeslik, vagy éppenséggel vitatják. És megfordítva. Mert Amerika egyszerre két – a másik fél számára kölcsönösen lakhatatlannak tekintett – „világállam”.