Jubilálunk. Tíz éves a Minority SafePack. Erre fel épp most visszadobták. Már megint.
Bár Jourová asszony (már megint ő) elmondta, hogy mindettől függetlenül „a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a védelme az Unió egyik alapvető értéke”, de magasabb szintű brüsszeli politikus nem fárasztotta a közvéleményt azzal, hogy magyarázatot fűzzön több mint egymillió ember kérésének az elutasításához.
Elvi szempontból az Európai Bizottság ezzel a döntésével a nemzetállami modellt erősítette, a szorosabb integráció rovására. Úgy vélte ugyanis, hogy kisebbségi ügyekben nincs kompetenciája, ez a tagállamok belügye. Épp ezért nehezen érthető, hogy olyan magyarországi kormányközeli politikusok mint Hídvéghi Balázs vagy Szili Katalin miért bírálták keményen az EB döntését ahelyett, hogy örültek volna, hogy nem a Soros által dróton rángatott brüsszeli bürokraták akarják megmondani a magyar embereknek, hogy azok mit csináljanak a kisebbségeikkel. De ez legyen az ő gondjuk.
Az RMDSZ problémája inkább az lenne, hogy mit tesz ebben a helyzetben: „folytatja a harcot”, ahogyan Vincze Lóránt sugallta egy olyan ügyben, amelyik eleve kilátástalan, hiszen az EU nyilvánvalóan nem akar egy ilyen kényes kérdésben rendet vágni (gondoljunk csak a katalán helyzetre), vagy pedig abból a megfontolásból, hogy a kérdést a kampányban fel lehet használni továbbra is napirenden tartja, táplálva ezzel az EU-ellenességet, ami pedig hosszútávon egyáltalán nem lehet érdeke?
Felvetődik azonban egy kérdés: mit tegyen egy etnikai párt, ha épp az etnikai kérdésekben nem nyilvánul meg és nem követ el mindent a siker érdekében, akkor is, ha tudja, hogy a küzdelem – legalábbis egyelőre – kilátástalan? Nyilván kénytelen felvállalni a szélmalomharcot. Azonban ez a helyzet rávilágít az etnikai pártok korlátjaira általában és az RMDSZ-ére különösen. A Szövetség valójában nincs rákényszerítve az eredményorientált politizálásra. Ha valamilyen projektje nem sikerül, azt rá lehet kenni a román többségre, illetve jelen esetben az Európai Unióra. Az RMDSZ a magyar választók ráutaltságának biztos fedezékéből politizál, nincs rákényszerítve a politikai versenyre (az olyan lombikpártokat, mint az EMNP, vagy MPP nem vehetjük komolyan). A Szövetség vezetői rájöttek arra, hogy mindegy milyen hatékonysággal dolgoznak politikusai. Az egyetlen amire ügyelniük kell az az etnikai jelleg kidomborítása azért, hogy a magyar kisebbséget, mint választói bázist megőrizzék. Ennek érdekében hajlandók olyan szimbolikus, a legcsekélyebb eredménnyel sem kecsegtető projektekért „harcolni”, mint az autonómia, vagy a Minority SafePack.
Kérdés, hogy ez a stratégia meddig lesz eredményes? A számok azt mutatják, hogy nem sokáig. Az elvándorlás és az asszimiláció mellett egyre több magyar szavaz román pártokra azért, mert azok sokkal inkább közelítenek az ő prioritásaihoz. Jó volna felmérnie ezt az RMDSZ-nek, hiszen a szimbolikus politizálással előbb-utóbb feléli tartalékait és – ahogyan a dolgok állnak – Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter kortes-körútjai sem növelik sokáig a romániai magyarok szavazókedvét.
Néhány évvel ezelőtt Magyari Nándor László szociológus felvetette azt a gondolatot, hogy szerinte Romániában, de különösen Erdélyben helye lenne egy etnikumközi pártnak, van erre igény. Látva a Mentsétek meg Romániát nevű párt feltűnő népszerűségét a magyar fiatalok körében azt hiszem, hogy az RMDSZ-nek érdemes volna átgondolnia további stratégiáját.