Március közepe óta a világjárvány – illetve a visszaszorítására, leküzdésére tett próbálkozások – határolják be a mindennapok történéseit, teljes mértékben átírva szokásainkat. Én például születésnapomra a családom szeretete mellett telefonos meg online üzeneteket, jókívánságokat kaptam, no meg karantént, elszigeteltséget. Közben sorra maradoztak el a közösségi események, vagy a nyári enyhülés időszakában szűkebb körben, biztonsági és távolságtartási szabályok betartásával kis asztaltársaságokkal próbáltuk még megmenteni a közösségi létet, megtartani annak jótékony hatását – emlékezetünkben. Most újra a szigorítások korát éljük, s a születésnapok ünneplése ismét az online köszöntőkre, szűk családi körben elfogyasztott ünnepi ebédre-vacsorára korlátozódik.
De nemcsak a személyek életében van az így, hanem a közösségek jeles napjait is kurtán-furcsán ünnepelgetjük. Eleinte még halogattuk az ünneplést, a járvány végét, a szigorítások eltörlését és a félelem megszűntét várva, aztán rájöttünk, hogy nem érdemes és talán nem is szabad elhalasztani minden ünnepet, évfordulót, mert ezek jórészt egyszeri, visszatérhetetlen alkalmak. Ugyanis az ember egyszer lesz 18 éves, vagy 25, netán 50, hogy ne is beszéljünk a 75-ről, a 80-ról vagy a 100-ról. De semmivel sem alábecsülendőbb ez utóbbi sem, mint a 99. születésnap, ugyanis ezek az évfordulók nagy fontossággal bírnak az ünnepelt és környezete számára egyaránt. De így van ez a közösségekkel, az intézményekkel, a szervezetekkel is. Hogy mást ne említsek az idén jubiláló, meghatározó intézmények közül, mint a 30 éves Gyulafehérvári Caritast, az 50 éves Kriterion Könyvkiadót vagy a 135 éves fennállását ünneplő EMKÉ-t, azaz Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet.
Az EMKE vezetői is halogatták évfordulós rendezvényüket – s ez alkalommal kívánták megtartani a hazai magyar közművelődési élet kiemelkedő teljesítményeit jutalmazó díjátadó gálát –, de végül mégis úgy döntöttek, hogy ha szerényebb körülmények között, kevesebb résztvevővel, de mégis megtartják a jubileumi rendezvényt. A szervezők tájékoztatása szerint az évfordulón megemlékeznek arról is, hogy 75 éve hunyt el az EMKE főtitkári, illetve ügyvezető elnöki, majd rövid ideig elnöki tisztjét betöltő Sándor József. A szervezet meg elnöke kettős évfordulójának tiszteletére emléktáblát avatnak az 1906 és 1945 között az EMKE irodájának is helyet adó reformátusok sarokházának nevezett épület kapualjában, a Magyar u. vagy mai hivatalos nevén 1989. December 21. utca 37. szám alatt.
A híradás szerint az erdélyi Oscarnak is nevezett, a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek kitüntetésére szolgáló EMKE-díjakat idén a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség templomában (az ún. Kétágú-templomban) adják át, szombaton déli 2 órai kezdettel.
A díjazottak idei listája is bizonyítja, hogy erdélyi magyar közművelődési életünk sokszínű, változatos, eleven, s nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van. Ebből a tekintélyes és tiszteletet parancsoló listából pár személy, intézmény nevét emelném ki, ugyanis idén mintha több lenne a díjazottak között a sajtó – legyen az nyomtatott vagy elektronikus média – képviselője vagy szerkesztői közössége. Így Életműdíjban részesül Cseke Péter író, egyetemi oktató, az írói tevékenysége, valamint az ifjú nemzedékek nevelésében végzett munkája elismeréseképpen; Janovics Jenő-díjat kap a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztősége, a magyarságért, valamint a közművelődés terén végzett munkája elismeréseképpen; a Spectator-díjat Bodolai Gyöngyi, a marosvásárhelyi Népújság munkatársa kapja több évtizedes munkásságáért, különös tekintettel a mezőségi szórványközösségek életét bemutató írásaiért, valamint kiemelkedő egészségügyi szakcikkeiért. Emellett az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Román Televízió Bukaresti Magyar Nyelvű Adása beindulásának 50. évfordulója alkalmából, a szerkesztőség munkájának elismeréseként díszoklevelet adományoz.
Még ha szűk körben is, avagy virtuális közösségben ünnepelve, érdemes megtartanunk ünnepeinket, évfordulóinkat. Marad a remény: a következőt majd a szokott módon üljük.