25 éve, 1995. július 11-én történt meg az, ami (legalábbis minálunk, Európában) elképzelhetetlennek tűnt. Az éppen széthullóban lévő Jugoszlávia tagállamának, Bosznia-Hercegovinának – többségében muzulmánok lakta – városában, Srebrenicában a Ratko Mladić vezette szerb szabadcsapatok Radovan Karadžić szellemi irányítása alatt több ezer fegyvertelen fiatalembert és férfit mészároltak le.
S mindezt a liberális demokrácia örökre szóló diadalútjának csúcsán, a szovjet kommunista diktatúra bukását követően, amikor az amerikai társadalomfilozófus, Francis Fukuyama éppen a történelem végéről, az örök béke álmának megvalósulásáról áradozott. Senkinek még csak meg sem fordulhatott a fejében, hogy Európa – látszólag az egyik pillanatról a másikra – visszazuhanhat abba a barbárságba, melyből a Szovjetunió szétesésével egyetemessé terebélyesedő pax americana úgymond kisegítette.
Persze voltak kivételek. Mint mi, romániai magyarok is. A mi eufóriánkat a marosvásárhelyi pogrom történései alaposan szétzilálták. Ami nyugati szemmel elképzelhetetlen volt, az számunkra, sajnos, már nem tűnt teljességgel lehetetlennek. Mi pontosan tudtuk, a diktatúra nem csak leplezte, de szította is a nacionalista érzelmeket, az idegenekkel szembeni intoleranciát és azt a bosszúvágyat, melyet – a váratlanul jött szabadság körülményei közt – az egyenjogúságra és az emberi méltóság tiszteletére támasztott kisebbségi igény önmagában is kiválthatott. A többség – a hatalomból (mint később kiderült csak átmenetileg) kiszorult része – elviselhetetlennek érezte, hogy le kell mondania a kisebbség alattomos megalázásának, kisemmizésének, a nacionalista érzelmek kiélésének szinte már szadista gyönyöréről.
Ez a tényállás bármely szörnyűségre erkölcsi feloldozást nyújthatott. De az, ami bekövetkezett, bennünket is megrázott. Főként az a tény, hogy mindez szinte már a – főként holland katonákból álló – ENSZ „békefenntartók” passzív közreműködésével történt. Ők adták át a szerbeknek az általuk összegyűjtött mintegy 8.000 bosnyák menekültet. Annak ellenére, hogy tudták, a szerbek ki fogják végezni őket. A mészárlás áldozatainak száma a későbbi feltárások során 1.300 körülire növekedett.
A főbűnösöket 13, illetve 15 év bujkálás után a szerb hatóságok végül elfogták és kiszolgáltatták a nemzetközi bíróságnak. (Igaz, egy ideig a mészárlás tényét is igyekeztek eltussolni.) A Hágai Nemzetközi Törvényszék Mladićot életfogytiglanra, Karadžićot 40 év börtönbüntetésre ítélte. A holland állam méltóságait azonban már felelősségre sem vonta senki…
A seb egyebek közt ezért sem gyógyulhatott be. Annál is inkább, mert a félelmetes mészárlás az európai értelmiség önképét és önértelmezését is súlyosan megtépázta. Karadžić, a boszniai szerb köztársaság elnöke, aki a vérengzésre az utasítást kiadta, költő és pszichiáter. Nyilvánvaló volt, hogy a történtek egyik, ha nem éppenséggel a fő oka a balkáni államok – végső fokon Nyugat-Európából importált – kultúra és nemzetfelfogásának kóros vonásaiban leledzik. A nyelvi-kulturális kisebbségek közösségi jogainak nemzetközi intézmények által is elutasított intézményesítése a többség-kisebbség viszonyának valóban demokratikus rendezését sajnos azóta is lehetetlenné teszi. Az elfojtott feszültségek továbbra is az európai demokrácia tisztaságát veszélyeztetik.
Mert amint azt Franck-Walter Steinmeier német elnök is megállapította:
A Gonoszra való emlékezés még nem szabadíthat meg bennünket a Gonosztól magától. Az utóbbi manapság is új és új formákban jelentkezik. A gyűlölködés elvetemült szellemei továbbra is megvetik a demokráciát és rettegnek a sokféleségtől. A dialógus és az együttműködés helyett korunk problémáira a megosztás, a kirekesztés és a hecckampányok »eszközeivel« válaszolnak. Éppen ezért az Uniónak eltökélten fel kell lépnie a revizionizmus, a nacionalizmus és a rasszizmus minden formája ellen.
Ezeket a szavakat csak helyeselhetjük. S Németországnak, mely e pillanatban az Európai Tanács elnöki tisztjét is betölti, tényleges lehetősége van arra, hogy valóban következetesen fellépjen a kisebbségellenes hecckampányok ellen, illetve a kisebbségi állampolgárok nemzeti azonosságának és emberi méltóságának védelme érdekében.
A német diplomácia Románia – német anyanyelvű – elnökét is kérdőre vonhatja paradox (s ekként különlegesen szemérmetlen) kisebbségellenessége miatt is. Reménykedhetünk benne?
Legalább most július 11-e táján…