A múlt hétvége óta a felszabadulás rég nem érzett eufóriájában fürödnek egyes polgártársaink. A megosztottság vírusa, bár derekasan terjed, még nem szakította teljesen ketté a társadalmat szabadságpártiakra és biztonságpártiakra; a kormányok nem azt mondják, hogy mindent szabad, de már azt sem, hogy semmit sem szabad. Arafat doktor nem a boldogságunkra tör, amikor egészségügyi megfontolások alapján figyelmeztet a lazítás veszélyeire, és az idegenforgalom erőltetői sem szólítanak fel merész kalandvágyókat tömegrendezvényekre. Mondja mindenki a magáét. Megmarad az esélye az elszigetelődésnek csakúgy, mint a veszélyes életnek.
A helyzet mégsem teljesen szimmetrikus. Ugyanis ha én vigyázva öreg csontjaimra (és még sok mindenemre) különben is ritkán mozdulok ki a házból és légszomjam ellenére maszkot viselek, azzal nem jelentek veszélyt a maszk nélkül flangáló embertársaimra – de ők veszélyt jelentenek rám nézve.
Persze amikor feloldják a tilalmakat, pontosabban amikor feloldanak egyes tilalmakat, a kormányok számításba veszik ezt az aszimmetriát, hiszen valóban fontos, hogy beinduljon a gazdaság, az emberek dolgozhassanak, mert abból élnek meg, ám tagadhatatlan, hogy az újraindulás nagyobb kockázatot jelent egyes kategóriák számára. A biztonság versus szabadság kérdésben a gyakorlati megközelítés végül óhatatlanul lenyomja az elvi megközelítést. Az öregekkel kapcsolatban pedig a helyzet diszkrét báját az adja, hogy – pusztán gyakorlati megközelítésben – a dilemmának nem csupán a „szabadság vagy biztonság” formájában, hanem a „lenni vagy nem lenni” leegyszerűsített, végletes formájában is az egyszerűbb „megoldás” előnyösebb a kormányzatnak. Hogy reálisan mi lesz a következménye a szabadtéri buliknak, a határokon kialakult botrányos helyzeteknek, rövidesen meglátjuk, a kulcsszó hosszú távon mindenképpen a nyájnak az immunitása és a viselkedése, a szavazást is beleértve.
Az öregek szempontjából megoldatlan legnagyobb gond továbbra is megoldatlan, időszerű (és témánkba vágó), ezért idemásolom a múlt heti jegyzetemből: „… fertőzés ide vagy oda, országainkban a járvány kezelésének legsúlyosabb következménye: a más – krónikus vagy akut – betegségekben szenvedők ellátásának problematikussága. Miután bebizonyosodott, hogy Romániában (és feltételezhetően az egész világon) a koronavírusban elhunytak közel kilencven százalékában egy másik betegség („alapbetegség”) is csökkentette a túlélés esélyét, nem tévedés kijelenteni, hogy a sürgősségi állapot idején bevezetett korlátozások miatt a következő hónapokban is többen meg fognak halni – akár mint koronavírus-fertőzésben.”
No de hagyjuk az okoskodást, a lazítás kézzelfogható előnye például, hogy sok minden mellett újraindul lassacskán a labdarúgás is, és az emberek szabadon ülhetnek órákat a tévékészülékek előtt. Elsőként – hol máshol? – Németországban folytatták a bajnokságot, izgalmasan, magas színvonalon. (Ontották újra, szokásuk szerint gólokat az egzotikus nevű bevándoroltak.)
Volt hétfőn egy másik focicsemege is: diplomata barátom jó előre szólt, hogy a politikai bevándorolt Puskás Ferenc óriási meccsét, a futballtörténelem egyik legnagyszerűbb európai bajnoki döntőjét: a Real Madrid és az Eintracht Frankfurt 135 ezer néző előtt 1960-ban lejátszott glasgow-i mérkőzését adja a sporttévé! Sör behűtve, M4 bekapcsolva, előtte kis időszámításunk előtti kajak-kenu, majd női kézilabda megtekintése – este negyed kilenckor pedig nekünk, erdélyieknek: képernyő elsötétülve. Ez van, illetve ez nincs. Ilyen a világjárvány. Csak a puskás.com portál és a lógója volt rajta, emlékeztetve nemzeti nagyságunk, Purczel Ferenc megdönthetetlen rekordjára – négy gól a legnagyobb európai kupadöntőben. A szerzői jogok, ugye, szentek, elvégre nem laza emberi jogokról van szó… tehát magasra hágott az izgalom így is. Hajrá mogyorók!
Ui.
Litkai Gergely, a magyar Comedy Central kitalálója és vezetője, az egyik legjobb álló magyar humorista épp a COVID-19-cel kapcsolatban a minap szépen kifejtette, miért igényli jobban a közönség a humort válságok közepette, után, mint nyugalmas periódusokban. Feszültség levezetése satöbbi – a humor áldásos hatásainak listája kimeríthetetlen.
Ez biztatásként hatott rám, s elkövettem a következő hírmagyarázatot. Marosvásárhelyen kinyitott az állatkert. A környék lakóinak érdekes etológiai vizsgálatokra nyílt alkalmuk. Kiderült például, hogy míg a majmok fejvesztve elmenekültek, az elefántok egy kis egészségügyi séta után komótosan visszatértek a karámjaikba. A madarak persze elszálltak, közülük különösen a sólymok voltak elégedettek, a medvék csatlakoztak vadon élő házias rokonaikhoz, és most együtt turkálnak a grand bulevárdok kukáiban. A személyzet képviselte az egyedüli fajt, amelyik nem hagyta el lakhelyét. Minthogy a szökevényeken nem láttak maszkot, a rendőrök veszettül bírságolni kezdtek.