Valószínűleg már Önökkel is megtörtént, hogy zavarból vagy tanácstalanságból nem tudták, hogyan szólítsanak meg valakit, és ezért a személytelen megszólítási formák valamelyikét használták. Mit jelent ez pontosan? Ilyenkor hiányzik a valódi megszólítás, azaz nem említjük a megszólított személyt. Jó példa erre, amikor valakihez szólva többes szám 1. személyű állítmányt használ valaki.
Mint például ebben a viccben:
„Saláta az utcán találkozik egykori orvosával.
– Á, hogy vagyunk, hogy vagyunk? – üdvözli a doki.
– Megmondom, doktor úr, ha nem kér érte sokat.”
A megszólítás viszont lehet olykor gúnyos, sőt durva is, például ebben a formában: „Ne feleseljünk!”
Az is előfordulhat, hogy valaki emberek csoportját vagy egy közösséget szólítana meg, és tanácstalanságában többes szám 1. személyű igealakot alkalmaz. Például: „Vigyázzunk a rendre!” A Nyelvművelő kéziszótár szerint ez főként az úgynevezett hatósági közegek vagy magukat ilyennek vélők beszédmódjára jellemző.
Nem maradhat ki az üzleti eladók nyelvében a lesz igével alkotott mondatok személytelensége, amely udvariatlanságról árulkodhat. Talán Önök is találkoztak már ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel: „Lesz még valami?” „Itt lesz fogyasztva?” Mit válaszoltak ilyenkor?
Más esetben a közvetlen megszólítást valamilyen főnévvel pótolják egy-egy étteremben, orvosi rendelőben. Íme, néhány példa erre: „Fizet a vendég?” „Mit óhajt a beteg?” „Az úr csak várjon a sorára!” „Nem menne bennebb a hölgy?” Azon gondolkodtam, hogy mi történne, ha valaki nekem tenne fel ilyen kérdéseket vagy engem utasítana ilyen stílusban… Valószínűleg előbb körülnéznék, mert nem volna világos, hogy kihez szólt az illető.
Néha az is megtörténhet, köszönés vagy egyéb udvariaskodó kifejezésmód helyettesíti a megszólítást. Például: „Parancsoljon, kérném tisztelettel!”
A nyelvészek szerint talán a legbántóbb, mert a leginkább elidegenítő ilyen célra az itt, ott, ide, oda helyhatározók használata. Természetesen itt is lesznek példák: „Kezeltem már ott a jegyet?” „És ide mi lesz?” „Csend legyen ott, mert kiürítettem a termet!” Mégis hogyan lehetne helyettesíteni az általában udvariatlan, sokszor vulgáris személytelen megszólításformákat? Például így: Uram! Asszonyom! Hölgyem! Kedves asszonyom! Bocsánat, fiatalember! Legyen szíves, hölgyem felmutatni a jegyét! És néha az is elegendő, ha csupán ennyit kérdez az illető: „És Ön mit parancsol?”