A hétvége egyik legnagyobb nyilvánosságot kapott eseménye kétségkívül a szombati parajdi medvegázolás. Mint ismeretes, a koraesti órákban Parajd Szováta felőli kijáratánál személyautó gázolt el egy termetes medvét. Az autó az árokban kötött ki, utasai szerencsére megúszták az ütközést, leszámítva az ijedséget, no meg a tetemes anyagi kárt.
A sebzett vad – mint kiderült, három lába eltört – az úttestre vonszolta magát, és másnap délig szenvedett, mígnem altatólövedékkel elkábították, majd a szükséges engedélyek birtokában a vadászok lelőtték.
Az eseményt szinte minden hírközlő eszköz felkapta, s vezető hír lett a közösségi médiában is. Többnyire azt sérelmezték a hozzászólók, no meg a hírek is erre voltak hangolva, hogy a medve félnapnál többet szenvedett, míg megkaphatta a kegyelemdöfést, azaz kegyelemlövést. Erősödött tehát a zöld és a mélyzöld retorika, teret nyert a természetvédő álláspont.
Érdekes módon, nem kapnak ekkora nyilvánosságot és nem váltanak ki ilyen mértékű felháborodást azok a hírek, amelyek bemutatják, hogy emberben tett kárt a medve. Holott az utóbbi időben gyakran hallani embert ölő vagy megsebesítő dúvadakról, és nem ritkák az ember javait, jószágait pusztító állatokról szóló hírek sem.
Számomra inkább a hatóságok tehetetlensége a felháborító. Medveügyben bizonyára mindenkinek igaza van. Igazuk van az állatvédőknek, akik állítják, hogy az ember szorította ki természetes életterükről a vadakat, azok meg kénytelenek máshol keresni táplálékot. Igazuk van a vadgazdálkodó szakembereknek is, akik állítják, hogy a vadászati tilalom, korlátozások miatt jó pénzért a kapitális vadakat lőtték ki, a domináns hímek helyét gyengébb egyedek vették át, amelyek képtelenek szabályozni a populációt. S igaza van annak is, aki azt állítja, hogy elsatnyult az állomány, az egyedek kisebbek és több utódot hoznak a világra. Igaza van azoknak is, akik állítják, hogy túlságosan elszaporodott az állomány, s azok is közel járnak az igazsághoz, akik az embereket, többnyire a turisztikai szereplőket hibáztatják azért, hogy a hivatalosan nem létező medveturizmust kihasználva, ellenőrizetlenül etetik a vadakat, beszoktatva őket a turisták által gyakran felkeresett helyekre vagy akár a lakott területekre.
De azok járnak a legközelebb az igazsághoz, akik állítják, hogy a hatóságok nem tudnak mit kezdeni az évek hosszú során át kialakult helyzettel. A vonatkozó törvénykezés nem egyértelmű, az időnkét foganatosított intézkedéseket többnyire egy-egy tragédia, baleset vagy a parajdihoz hasonló, nagy nyilvánosságot kapott történés váltja ki. Megoldást csak egy-egy konkrét esetre nyújtanak, nem a probléma összességére.
Bizonyára ez is a hatalom logikájához tartozik. Minap lepett meg Róth András Lajos székelyudvarhelyi könyvtáros, a régi nyomtatványok szakavatott ismerője egy 1883-ban megjelent szöveggel: Dobránszky Péter gyergyói országgyűlési képviselő 1883. február 23-i képviselőházi felszólalásában a hatóságok tehetetlenségét kérte számon a választókerületében, általában a hegyek között élő székelység körében keletkezett vadkárok kérdésében. Nehezményezte, hogy az egy nappal korábban tárgyalt, a fegyver- és vadászati adóról szóló törvényjavaslat megfosztja a nem bérlőket és nem birtokosokat a puskahasználat jogától, azaz attól a lehetőségtől, hogy a hegyi emberek megvédjék életüket és jószágaikat a vadaktól.
„És még a bérlők, birtokosok is csak saját területükön lőhetik le a farkast vagy medvét, mely őket vagy állataikat megtámadja; saját területükön kívül tartoznak engedni, hogy állataikat vagy magukat a farkas vagy medve széttéphesse; különben reájuk nehezedik a törvény büntető súlya” – rója fel képviselőtársainak a döntést Dobránszky. Hozzáfűzi: „És mivel a népesség legnagyobb része olyan emberekből áll mindenütt, kik sem bérlők, sem birtokosok, kiknek nincsen saját területük és még nagyobb mértékben ily birtoktalan emberekből áll különösen a hegyek és havasok szegény népessége: ennélfogva épen a legnagyobb része a hegyi és havasi vidékek lakosságának meg van fosztva azon jogtól, hogy az egyetlen hatályos védeszközzel, puskával védelmezhesse életét és állatait a ragadozó vadaktól. A medvéknek és farkasoknak tehát ez a törvény kiváltságot ad a nem birtokos szegény nép széttépésére és felfalására, állataival együtt.”
Végül felteszi a költőinek szánt kérdést: „Hát az a törvényhozó fenséges hivatása, hogy törvényt alkosson, mely többre becsülje a farkast, medvét, mint az embert?” Százharminc év távlatából szinte ugyanezt a kérdést tehetjük fel…