Ma a férfiak és a nők, illetve a hölgyek és az urak párosairól lesz szó. A Nyelvművelő szótár szerint „az előbbiek semleges hangulatúak, az utóbbiak udvariasak, megszólításként is használhatók”.
Az úr bizonytalan eredetű szó, a szakértők szerint talán finnugor örökségünk része. Használhatjuk a társadalmi értékskála viszonylag kedvező helyén álló foglalkozás megnevezéséhez, esetleg a vezetéknévhez is kapcsolhatjuk. Például: Főorvos Úr! vagy Kerekes Úr! Az említett megszólításokban mindkét szót nagybetűvel kezdjük, a végére pedig felkiáltójel kerül. Az úr egyébként önmagában is állhat, azonban ilyenkor birtokos személyjellel kell ellátni – tanácsolja a nyelvművelő szótár. Például: Uram! Uraim!
A hölgy a választékos vagy finomkodó beszédben a nő rokon értelmű szava, a régies, irodalmi nyelvben viszont valakinek a feleségére, ritkábban a jegyesére vagy kedvesére is ezt a szót használták. Az úrhoz hasonlóan szintén személyjelesen alkalmazható. Például: Hölgyem! De többen is a nagy kezdőbetűs, felkiáltójeles Asszonyom! vagy a Kisasszony! megszólítást javasolják helyette. Többes számban a Hölgyeim! használatos. Létezik még az egykori uralkodó osztályok valamelyikébe tartozó nő jelentésű úrhölgy főnév, amelyet leginkább 1945 előtt használtak, de a választékos nyelvhasználatban, rendszerint levél címzésében még ma is előfordul.
Néhány éve puszta megnevezésként is terjed az úr és a hölgy. „A mosdók, öltözők ajtaján nem hibáztatható, sőt helyénvaló a Hölgyek és Urak felirat a korábban szokásos Nők és Férfiak helyett” – olvasható a Nyelvművelő kéziszótárban. Sportközvetítésekben azonban kissé visszásan hat, hogyha egyre gyakrabban beszélnek hölgyversenyzőről a férfiversenyzők mellett.
Nemegyszer az úr és a hölgy olyan személyek megnevezéseként is feltűnik, akik nem érdemlik meg a társadalom megbecsülését. Például az egyik cikkben elárulták, hogy a rablóhölgyről fantomkép készült, egy másik hírben pedig arról írtak, hogy a három úr ezen a nyíláson át szökött meg a börtönből.
Most pedig szeretnék visszatérni a férfi főnévhez, amelynek magánhangzóval kezdődő toldalékai mély hangúak: például férfias, férfiak. Bár egyéb toldalékos alakjaiban a magas hangzású határozóragok is gyakoriak, a szakértők azt ajánlják, hogy lehetőleg ezeket is mély hangúan toldalékoljuk. Például a férfivel helyett mondjuk azt, hogy férfival.