Aztán Márton Árpád, Gaál András és Sövér Elek festőművészek Csíkszeredában való letelepedése és a művészeti oktatás fél évszázaddal ezelőtt való meghonosodása – Nagy Imre kritikus tekintetétől kísérve – pezsgő művészeti élet kibontakozását eredményezte. A János Pál által vezetett múzeum, a művelődési ház kedvező táptalajt biztosított a képzőművészet meghonosodásának, a műértő közönség nevelésének, emellett pedig a népi kultúra újrafelfedezését eredményezte a Toró Emil vezette Hargita együttes, s a színházba járás élményét honosította meg a városlakók körében a nagyon aktív népszínház előadásai, no meg az erdélyi magyar kőszínházak rendszeres vendégprodukciói révén.
A rendszerváltás után még nagyobb lendületet kapott ez a tevékenység, ugyanis peremvidéken, szegényes gazdasági környezetben vajmi kevés kitörési lehetőség van. S ha már a gazdaság terén nehéz az érvényesülés, a térség lakóinak a tudományok művelése és a művészetek maradtak felzárkózási lehetőségnek. Bizonyára van, ahol fanyalogva szemlélik, mi történik ezen a téren a Székelyföldön, a hagyománnyal rendelkező, nagyvárosi egyetemi és művészeti központokban a peremen való elhelyezkedést, az itt való működést provincializmusnak mondják.
Való igaz, óriási hátrányt kell ledolgozni ebben a többnyire rurális térségben. De valahol el kellett, el kell kezdeni ezt a munkát. Ugye, az angol gyepről szokták mondani, hogy a rendszeres gondozás, no meg ötszáz év eredménye az. S nincs ez másként az oktatás, a tudományok és a művészetek terén sem: ha eltelt az első 10–20 esztendő egy-egy ilyen intézmény életében, már nem kell csupán 490–480 év ahhoz, hogy patinásnak tartsák.
Tehát a rendszerváltás után kőszínház alakult, s ha a szakmai megmérettetéseken nem is szerepelt olyan sikerrel, mint a nagy múltú testvérintézményei, eladott bérletei számát – azaz a színházba csalogatott közönség számát – tekintve talán a legeredményesebbnek bizonyult. A szakma elitjébe tartozik a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A városban tevékenykedő képzőművészek számát több százra becsülik, s bár még nincs e pezsgéshez méltó mennyiségű és minőségű galéria a városban, a kiállítások száma és azok minősége felveszi a versenyt más térségekkel.
A Csíki Kamarazenekar a komolyzenei élet pezsgését hozta kitartó tevékenységével. Ott vannak mindennek a hátterében, ami a komolyzenéhez kötődik: a Régizene Fesztivál mögött állnak, a Barokk Fesztiválzenekar gerincét adják, s nem utolsó sorban leckehangversenyek sorozatát adják a város iskolásainak. Ma éppen egy ilyen – a kicsik zenei nevelését szolgáló – koncertet adnak a magyarországi BonBon Matinéval közösen: közel egy órás világkörüli utazásra hívják a kicsiket és szüleiket. Lukácsházi Győző, a BonBon Matiné létrehozója szerint a mai műsor valós és képzeletbeli országokba röpíti a hallgatókat, akik részleteket hallhatnak a Carmenből, Vivaldi Négy évszakjából, de felcsendülnek az O, Sole mio vagy a Mary Poppins közismert melódiái. A mesés utazás pedig a zene megismeréséhez és megszerettetéséhez járul hozzá.
Az ilyen és az ehhez hasonló produkciók pedig végül azt eredményezik, hogy Csíkszereda a hazai művészeti élet egyik legpezsgőbb helyévé váljon.